Tüntetés és ünneplés Budapesten

Február 3-án egy órára Magyarország is hallhatta a Tahrír tér hangjait. Az itt élő egyiptomi közösség tagjai, a Zöld Baloldal, valamint egyetemi hallgatók gyűltek össze az egyiptomi nagykövetség előtt, ahol átadták peticiójukat Egyiptom magyarországi nagykövetének.

Február 3-án délután kisebb csoportra figyelhetett fel az, aki az Istenhegyi úton sétált, vagy autózott. Az Egyiptomi Arab Köztársaság Nagykövetsége előtt megközelítőleg százan-százötvenen demonstráltak, kifejezve szolidaritásukat az egyiptomi ifjúsággal, a Tahrír téri tüntetőkkel.

A Magyarországon élő egyiptomiak, a Zöld Baloldal, valamint a Közép-Európai Egyetemen (CEU) tanuló diákokból összeálló tömeg transzparensekkel felszerelkezve várta, hogy átadhassa az egyiptomi nagykövetnek a petíciót, melyben az aláírók kifejezik szolidaritásukat az egyiptomi néppel, valamint követelik Hoszni Mubarak lemondását.

A nagykövet megjelenésekor felcsendültek a Tahrír térről ismert arab rigmusok („as-saab juríd iszqát innizám”, azaz a nép a rezsim bukását akarja), majd a tüntetők az egyiptomi himnusz eléneklése után távoztak.

Az itt összegyűltek szombat este, február 13-án egy budapesti egyiptomi kávézóban ünnepelték meg Mubarak, Egyiptom mostmár ex-elnökének távozását.

Végh Roland

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »