Obama kiemelten kezeli az oktatás fejlesztését

Barack Obama a State of the Union beszédében a jövő megnyerése kapcsán kiemelt kérdésként kezelte az iskolai oktatás, az iskolai programok fejlesztését. Ez a terület Obama hétfői költségvetési tervében is fontos szerepet kapott: az amerikai elnök növelné az iskolák számára nyújtott szövetségi kiadásokat, valamint támogatná az egyes iskolai programok finanszírozását.

Fontos az oktatás fejlesztése, támogatása

A Barack Obama költségvetési tervében előirányzott oktatással kapcsolatos fejlesztések 77,4 milliárd dollárt fognak jelenteni az amerikai költségvetés számára, ha azt a Kongresszus is elfogadja. Az Obama-adminisztráció olyan programokat kíván támogatni mint a Pell ösztöndíj, valamint a Race to the Top program. A február 14-én elmondott tervében Obama 5550 dollárban maximalizálná az egy főre jutó Pell ösztöndíj összegét. Ezt azonban a republikánusok ellenzik: 15 százalékkal csökkentenék az ösztöndíj demokraták által tervezett összegét – számol be a The New York Times. A Pell ösztöndíj kapcsán azonban megszorítások is várhatóak: meg fogják szüntetni a nyári egyetem alatti ösztöndíjakat.

A demokraták 2012-es költségvetési terve 900 millió dollárt jelenthet a Race to the Top program számára, amit nem az államok, hanem az iskolai körzetek kapnának meg. Ennek a lépésnek köszönhetően olyan iskolák is részt vehetnének a versenyen, amelyek eddig azért nem tehették ezt meg, mert az adott állam nem engedélyezte azt. Ezen kívül a Title I nevű program, amely a hátrányos helyzetű gyerekek oktatását segíti, 14,8 milliárd dollárt kapna.

A republikánus vélemény

A republikánusok 1,1 milliárd dollárral csökkentenék a Head Start program finanszírozását. A National Head Start Association szervezet szerint viszont ennek a lépésnek köszönhetően 200 ezer gyereket fosztanának meg a program szolgáltatásaitól, valamint 50 ezer Head Start alkalmazott veszítené el az állását. A Pell ösztöndíj kapcsán pedig a mostani 15 százalékos csökkentésen kívül a republikánusok a követekező tíz évben 56 milliárd dollárral csökkentenék a program költségvetését.

John Kline, a Képviselőház Oktatási Bizottságának elnöke az ellenszenvét fejezte ki az adminisztráció oktatási terveivel kapcsolatban:

Az elmúlt 45 év során fejlesztettük az oktatási képzéseket és növeltük a programokra szánt összegeket, azonban az okozza a problémát, hogy ezzel párhuzamosan nem javultak a diákok teljesítményei. Ha még többet áldozunk a nem megfelelően működő oktatási rendszerünkre, akkor az azt jelentené, hogy nem vesszük figyelembe a valóságot, valamint hátrányosan érintené a diákokot és az adófizetőket” – nyilatkozta Kline.

A demokraták tervei majd csak akkor fognak megvalósulni, ha a Kongresszus is elfogadta azokat. A költségvetésről folytatott vita során ha az oktatási programok támogatásának terve kapcsán a demokraták nem fognak alkalmazkodni a republikánusok álláspontjához, akkor az is előfordulhat, hogy a tervek nem valósulhatnak meg.

Fülep Ágnes

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »