Éhségsztrájkkal a politikai foglyok szabadulásáért

Venezuelai fiatalok egy csoportja által, közel egy hónapja kezdeményezett sztrájkhoz immár néhány ellenzéki képviselő is csatlakozott, országszerte mintegy 80 ember tüntet a politikai foglyok szabadulásáért.

Az egyetemisták által kezdeményezett akcióhoz néhány közszférában dolgozó szereplő is csatlakozott. Venezuelában immár 3 hete tart az az éhségsztrájk, melyet fiatal értelmiségiek szerveztek, hogy felhívják a figyelmet a politikai okok miatt bebörtönzött emberek helyzetére, továbbá az országban uralkodó emberi jogi helyzetre. Antonio Ledezma caracasi polgármester hétfőn csatlakozott az akcióhoz, ő maga saját bevallása szerint 2009. júliusában részt vett egy hasonló tűntetésen, írja az El Mundo.

Ledezma szerint, akik az ilyen békésnek nevezhető tiltakozáshoz csatlakoznak, azok „az Alkotmányt védik”, „… mert ez egy dicséretes célok érdekében vívott harc, mely a venezuelaiak, és az egész nemzetközi közösség elismerését is kiérdemli.”

A tüntetők 27 ember szabadon bocsátását követelik Hugo Chávez kormányától, továbbá, az Emberi Jogok Amerika-közi Bizottsága menesszen egy szakértői csoportot az országba, hogy az emberi jogi helyzetet felmérje, írja az El Nacional. Roderick Navarro, aki a brazil nagykövetség előtti tüntetésben vesz részt, a sajtónak adott interjújában kifejtette, hogy a tüntetés továbbra is békés lesz, és hozzátette, hogy az elkövetkezendő napokban még több emberre lehet majd számítani.

Nicolás Maduro külügyminiszternek azonban más a véleménye erről az ügyről, szerinte a sztrájkot fiatal jobboldaliak kezdeményezték, és a tűntetésnek sokkal inkább politikai célja vannak, mintsem a rabok emberi jogainak védelme.

A sztrájkolók egészségi állapotát rendszeres orvosi felügyelet kíséri szemmel, s a hivatalos információk szerint eddig senki sem került súlyos állapotba, bár néhányukon már a dehidratáltság jeleit mutatkoznak.

Sándor Nóra

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »