Kitekintő.hu

Megtörték a jogászok sztrájkját

Kedden délután egykor Kanada Quebec tartományában az államügyészek visszaálltak munkájukba, véget vetve ezzel egy két hetes sztrájknak. A jogi alkalmazottak nem önszántukból szakították meg a tüntetést, hanem mert a quebeci Parlament törvény által rendelte őket vissza. Munkakörülményeik azonban nem javultak.

A jogászok azért kezdtek sztrájkolni a hónap elején, mert annak ellenére, hogy túl vannak terhelve, közel 40%-kal kevesebbet keresnek, mint más tartományokban alkalmazott kollégáik. Ezért 200 új jogász felvételét és a fizetések emelését kérték a tartomány kormányától, hogy a quebeciek is ugyanannyit keressenek, mint honfitársaik.  Ehelyett hat százalékos emelést kapnak majd a következő öt évre elosztva, valamint egy hivatalos felszólítást munkájuk folytatására.„Ennek a döntésnek a maffia, a kartellek és a bandák örülnek csak” nyilatkozta  J.D. Gerols államügyész a Montreal Gazettenek, utalva arra, hogy nehéz tapasztalt jogászokat találni a komolyabb ügyek tárgyalásához.

A határozat nem csak a quebeci jogi alkalmazottaknak okoz fejfájást. Mivel a szervezett bűnözés nem marad tartományi határokon belül, a quebeci ügyészség, mint „gyenge láncszem” az egész ország igazságszolgáltatásának megnehezíti a helyzetét.