Japán felfüggeszti a bálnavadászatot

Japán a Sea Sepherd környezetvédő szervezet támadásai jelentette „biztonsági kockázatokra” hivatkozva felfüggesztette az éves déli-sarki bálnavadászatát. Tokió nemzetközi fellépést sürget a környezetvédőkkel szemben, míg egyes vélemények szerint az idei volt a japán flotta utolsó vadászati szezonja.

Japán az idei évre felfüggesztette a déli-sarki bálnavadászatot – jelentette be Nakaoku Tacuja, a Halászati Ügynökség munkatársa a Reutersnek. Nakaoku nyilatkozatában elmondta, hogy biztonsági okokból február 10-én leállították a tudományos célból folytatott halászatot a sarkividéki vizeken. Tokió a Sea Shepherd bálnavédő szervezet folyamatos zaklatásaival indokolta a döntést: az környezetvédők egyre gyorsabb és jobban felszerelt hajóikkal az elmúlt évek során jelentősen megnehezítették a japán flotta életét. Ez az első alkalom, hogy a japánok idő előtt zárták le az amúgy március közepéig tartó vadászati szezont.

A Sea Shepherd aktivistái már hetek óta követték és zavarták a négy hajóból álló japán bálnavadász-flotta munkáját az Antarktisz vizein. A szervezet tájékoztatása szerint hajóikkal elzárták a japán feldolgozó-hajó rakodórámpáját, ezzel megakadályozva, hogy az elejtett bálnákat a vadászok a fedélzetre tudják emelni. A környezetvédők szerint a japánok elhagyták megszokott halászati területüket és jelenleg Dél-Amerika felé haladnak. Paul Watson, a Sea Shepherd kapitánya az AP-nek adott nyilatkozatában sikeresnek nevezte a környezetvédő szervezet tevékenységét. Watson csapatának erőfeszítései következtében a japánok jelentősen elmaradtak a szezonra kitűzött halászati céljuktól: az eredetileg tervezett 850 csukabálna és 50 közönséges barázdásbálna elfogása helyett becslések szerint csupán 200 tengeri emlőst ejtettek el.

Japán a Sea Shepherd megfékezését kéri

A vadászat felfüggesztéséről szóló bejelentést követően Japán felkérte Ausztráliát, Új-Zélandot és Hollandiát, hogy mielőbb tegyen „hatékony intézkedéseket” a Sea Shepherd megfékezése érdekében. Maehara Szeidzsi külügyminiszter nyilatkozatában „rendkívül sajnálatosnak” nevezte, hogy az aktivistákat nem állították meg, valamint határozott fellépésre sürgette az érintett országokat „a japán flotta legénységének biztonságát fenyegető” Sea Sepherd ellen. A környezetvédő csoport Hollandiában és Ausztráliában regisztrált hajókat, valamint ausztrál és új-zélandi kikötőket használ.

A japánok állítása szerint a Sea Shepherd legénysége kábító gránátokat (ún. flashbang) dobált hajóiknak fedélzetére, azonban ezt Paul Watson tagadja: szerinte csupán füst- és bűzbombákat vetettek be. Az ausztrál és új-zélandi kormány felelős viselkedésre hívta fel a szembenálló feleket a tavalyihoz hasonló incidens elkerülése érdekében, a nagy távolságokból adódóan ugyanis nincs garancia gyors mentésre egy tengeri katasztrófa esetén – mondta el Julia Gillard ausztrál miniszterelnök.

Tavaly a Sea Sepherd és a japán flotta szó szerint megütközött egymással. 2010 januárjában a zöldszervezet Ady Gil nevű katamaránjának legénysége kötelekkel próbálta megakasztani az egyik halászhajó hajócsavarját, melyet követően a japán flotta egy tagja keresztülhajtott az Ady Gil-en. A japánok szerint a Sea Shepherd agresszív taktikájával emberi életeket tesz kockára, Tokió az elmúlt években többször is sürgette a zöldszervezet elleni fellépést a környezetvédők veszélyes manővereire és a vadászhajókat ért támadásokra hivatkozva. 

Jogi út

Ausztrália 2010 májusában jogi útra terelte a kérdést. Canberra a hágai Nemzetközi Bíróság (ICJ) elé vitte a bálnavadászat ügyét, mivel az ausztrál álláspont szerint Japán megsértette a kereskedelmi bálnavadászat nemzetközi tilalmát – a végső ítélet kimondása ugyanakkor akár még öt évig is elhúzódhat. Ausztrália szerepe a közelmúltban jelentősen felértékelődött a bálnavitában, miután a Sea Shepherd egyik hajóját, a Goriját az országban regisztrálták. Mindez amellett, hogy növelte Canberra érdekekeit az aktivisták tevékenységeit illetően, szoros jogi kapcsolatot is kialakított az ország és a környezetvédő szervezet között, hiszen a Gorija legénységére az ausztrál törvények érvényesek. Ez a viszony ugyanakkor komoly fejfájást is okozhat az ausztrál kormánynak: amennyiben a Sea Sepherd aktivistai a korábbiakhoz hasonló agresszivitással folytatják a cetek védelmét, és ezáltal veszélybe sodorják a japán flottát, illetve a legénység életét, az felveti Canberra felelősségét esetleges jogszerűtlen cselekedeteik vonatkozásában, mely könnyen visszaüthet a Nemzetközi Bíróság előtt.

Csődben a bálnaipar

A aktivisták támadásai, illetve a jogi problémák mellett a japán bálnavadászatot végző Kyodo Senpaku vállalat komoly pénzügyi gondokkal is küszködik. A cég bevételeinek döntő része a húsok eladásából származik, azonban a kevesebb fogás miatt csökkenő eladások, valamint a vállalat számára biztosított állami támogatás csekély mértékének következtében idén csak a korábbi éveknél kisebb flotta indítására volt pénz. A cég számára további gondot jelent, hogy a következő szezontól –, a Nemzetközi Tengerészeti Szervezet környezetszennyezés elleni rendelkezésének értelmében – tilos lesz a nehéz fűtőolaj szállítása az Antarktisz vizein, márpedig a Kyodo Senpaku egyelőre nem rendelkezik megfelelő forrásokkal a flotta hajóinak modernizációjára. A hajók gázolajjal működő motorrokkal való felszerelésén kívüli másik lehetőség a cég számára egy új, korszerűbb feldolgozóhajót megépítése lenne, – amely az előírásoknak való megfelelés mellett megfelelő gyorsaságú lenne ahhoz, hogy elszökjön a Sea Shepherd rajtaütései elől –, ugyanakkor ezen megoldás szintén pénzügyi akadályokba ütközik. A cég anyagi gondjai, illetve a növekvő külföldi nyomás következtében egyes hangok szerint a japánok számára ez volt az utolsó bálnavadászati szezon, hiszen ahhoz, hogy folytatni tudják a nemzetközileg elítélt és egyébként is veszteséges halászatot, tekintélyes befektetésekre lenne szükség.

Nyitrai Emese Judit

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »