Kitekintő.hu

Lendületet vett az amerikai gazdaság?

Reményt keltő adatokat tett közzé az Amerikai Munkaügyi Minisztérium az amerikai gazdaság állapotáról: két éve a legalacsonyabb szintre, 8,9 százalékra esett vissza a munkanélküliek aránya az Egyesült Államokban.

A jelentés szerint februárban 192 ezer új munkahely jött létre Amerikában, s ezzel az állástalanok aránya hosszú hónapok óta először áttörte a 9 százalékos lélektani határt. Ezzel együtt 16,1 százalékról 15,9 százalékra csökkent a szélesebb körű munkanélküliségi mérőszám is, amely a hivatalos álláskeresőkön kívül magába foglalja a részmunkaidőben dolgozókat, illetve azokat, akik már feladták a munkakeresést. 

Az optimista szakértők szerint a legfrissebb állásjelentés egyértelműen arra utal, hogy a munkaadók jobban bíznak a gazdaság élénkülésében, így magabiztosabban vesznek fel új alkalmazottakat. Szerintük mindez azt jelzi, hogy a gazdasági válságból való kilábalás egyre stabilabb lábakon áll.

Egyes óvatosabb elemzők azonban figyelmeztettek, még korántsem biztos, hogy a munkahelyteremtés önfenntartóvá vált, vagyis elérte azt a pontot, mikor az állásteremtés következtében a fogyasztói kereslet fellendül, melynek kielégítéséhez a cégeknek újabb alkalmazottakat kell felvenniük.

Paul Krugman Nobel-díjas közgazdász, a The New York Times publicistája ugyan elismerte, hogy a legfrissebb munkaügyi jelentés hosszú ideje a legígéretesebb, azonban arra is rávilágított, hogy az amerikai gazdaságnak még nagy utat kell megtennie, mire képes lesz kimászni abból a mély gödörből, amelybe 2008-ban beleesett. Mint írja pénteki blogbejegyzésében, a munkahelyteremtés még mindig elmarad a Clinton-kormány idején tapasztalttól, pedig az akkori gazdasági fellendülés idején Amerika már közel volt a teljes foglalkoztatottság eléréséhez.

Összességében azonban úgy tűnik, a munkahelyteremtés, ha lassan is, de lendületet vesz az Egyesült Államokban, amely nem csupán a közel 14 millió állástalan amerikainak ad némi reményt, de Barack Obamának is, akinek 2012-es választási sikere elsősorban a gazdaság akkori helyzetén múlik majd.