Kitekintő.hu

Abbász kész elmenni a Gázai-övezetbe

Mahmúd Abbász, a Palesztin Hatóság elnöke szerdán a Fatah Központi Bizottsága előtti beszédében kijelentette: kész elmenni a Gázai-övezetbe annak érdekében, hogy tető alá hozza a palesztin egységet az övezetet uraló rivális Hamasz szervezettel. A törésre még 2007-ben került sor, amikor – az előző évi Hamasz választási győzelem után – a szélsőséges iszlamista szervezet uralma alá hajtotta a Gázai-övezetet. Abbász emellett azt is bejelentette, hogy nem kíván indulni a következő elnökválasztáson.

Abbasz bejelentésére azután került sor, hogy kedden Ismail Haniya, a Hamasz miniszterelnöke ajánlatot tett a megbékélésre. Az ötletet a Fatah szóvivője akkor még azonnal elutasította, ám Abbász mégiscsak az utazás mellett tette le a voksát és megkérte Haniya-t, hogy szervezze meg fogadását erezi átkelőhelynél. A palesztin elnök hangsúlyozta: „Nem tárgyalni megyek Gázába, hanem a kormány megalakítása, az elnök- és törvényhozási választásokban való megegyezés, és a nemzeti tanács megalakítása érdekében.” – idézi a palesztin elnököt a CNN hírügynökség.  Haniya ajánlatát megelőzően palesztinok tízezrei a Gáza-övezetben, négyezren pedig Ramallahban tüntettek a megosztottság ellen.

A megosztottság jelenti az egyik legnagyobb akadályt a palesztin álmok valóra váltása, azaz egy független palesztin állam megalapítása előtt. Az arab országok korábbi, megbékélést segíteni szándékozó erőfeszítései eddig sikertelennek bizonyultak, akárcsak a Palesztin Hatóság miniszterelnökének, Salam Fayyad egységkormány megalakítására való felhívása a múlt hónapban. A viták középpontjában a Hamasz béketárgyalásokhoz való negatív hozzáállásán túl (nem ismerik el a zsidó államot, sem a korábbi egyezményeket; és nem hagynak fel a fegyveres harccal) az is szerepet játszik, hogy egyik fél sem egyezne bele hatalmának megcsorbításába.

Abbász mostani lépése mögött – az izraeli Haaretz napilap szerint – a palesztin elnök az Egyesült Államok által támogatott békefolyamatban való csalódása állhat. A Hamasz megbékélésre való őszinteségét aláásni látszik az a hír, mely szerint a gázai Al-Azhar egyetemen a megbékélést sürgető, Fatah-szimpatizánsnak nyilvánított tüntetést a biztonsági erők brutálisan feloszlatták.