A többség az alkotmány módosítása mellett tette le voksát a példátlanul magas részvételi aránnyal lezajlott egyiptomi népszavazáson. Hogy vasárnap az urnából a felgyorsított demokratikus átalakulás dzsinnje, vagy az „ellenforradalom” ifritje (rosszindulatú démon az iszlámban) száll ki, idővel eldől majd.
Az Al Jazeera pánarab televízió tudósításai szerint kígyózó sorok, eufórikus, ünneplő hangulat és szabálytalanságok egyaránt jellemezték a szombat reggeltől estig tartó népi referendumot. A szavazásra több mint negyvenmillióan voltak jogosultak.
A megfigyelők szerint szabályos, „átlátható” választásokon van túl az ország, emberi jogi szervezetek ugyanakkor olyan rendellenességeket észleltek, amelyek a pártatlanság nemzetközi szabványait sértik: több helyen a szavazóbiztosok nem kérték meg az embereket, hogy ujjukat a fluoreszkáló tintába mártsák, ami garantálja, hogy egyazon személy nem szavazhat kétszer.
A választások arról a kérdésről döntöttek, hogy módosuljon-e a jelenlegi, 1971 óta hatályban lévő alkotmány. Az alaptörvény módosítását követően az elnöki tisztség a jelenlegi hat helyett csak négy évig tölthető be, és az elnök legfeljebb egyszer választható újra, a népszavazást követően fél éven belül pedig általános választásokat kell kiírni.
Az ígéretesnek tűnő lépések ellenére a Január 25. Forradalom Ifjúsági Tömörülése, az Április 6. Ifjúsági Mozgalom és a Mohammed el-Baradei által vezetett Front a Nemzeti Változásért is ellenezte a módosítást. Szerintük a változtatások nincsenek összhangban a forradalmi törekvésekkel, és az elnök számára abszolút hatalmat biztosítanának. Érveik szerint „nemlétező” alkotmányt nem lehet módosítani. „Idővel a „testvérek” (Muszlim Testvériség – a szerk.) vagy a régi állampárt új diktátort jelölne, hova a sietség?” – idézi őket Ali Salem írása Asharq al-Awsat március 20-i számában. A módosítások ellen vannak továbbá a kopt keresztények és a szekularizált pártok is, akik pozícióik gyengülésétől tartanak a vallásos pártok esetleges előretörése esetén.
Az alaptörvény módosítása mellett szállt síkra a Muszlim Testvériség és a szalafista csoportok, akik szerint a változtatások és későbbi hatalomra jutásuk a saría mentén indítaná el az országot, ami stabilitást, és a korrupció leküzdését eredményezné. A módosítások mellett van még a Hosni Mubarak lemondása után a hatalom vezetésével megbízott katonai junta, de az „igen” pártiak között találjuk a néhai elnökhöz kötődő Nemzeti Demokratikus Párt embereit és gazdasági holdudvarát is.
Ali Salem szerint a „nem” pártiak kampányában részt vettek „a nagy példányszámú újságok oldalain megjelenő és a televízióban megszólaló híres közéleti személyiségek, művészek, akik széles mosollyal buzdítottak a módosítások elleni szavazásra”, ám az újságíró szerint mindhiába, mert úgyis az „igen” nyer, pedig „ki tudja honnan, több százezer, de az is lehet, hogy millió ginit (az egyiptomi pénz egyik megnevezése) költöttek az alkotmánymódosítások elleni kampányra.”
Igaza lett: a szavazók közel négyötöde igennel voksolt, amiből valószínűleg inkább a politikai és gazdasági stabilitás irányába történő „gyorsított” elmozdulás iránti társadalmi igényre érdemes következtetni, mint a pártok erőviszonyaira. A referendum eredményeként az átmeneti időszak lerövidül, a hadsereg szép lassan átadja az uralmat a majdani megválasztott kormánynak.
Ugyanakkor az 1971-es alaptörvény módosítása egyesek szerint lehet, hogy olyan kétélű fegyver, ami idővel „ellenforradalmat” eredményez: a kiírt parlamenti-, majd elnökválasztásokon a Muszlim Testvériség juthat hatalomra, vagy a régi állampárt, a Nemzeti Párt térhet vissza.
Egyúttal felfogható a tényleges népuralom letéteményeseként, amely a legrövidebb út a demokráciáig, ahol egy tiszta, vagy legalábbis az eddigiektől tisztább választásokon bármelyik, mindenesetre az egyiptomi nép által favorizált politikai erő győz majd. Bárhogyan is alakul, demokratikus pályafutásának első mérföldkövét elhagyta az ország, amely immár túl van a forradalom utáni időszak egyik társadalmi-politikai megmérettetésén.