Megoszló afrikai vélemények Líbiáról

A világ többi részéhez hasonlóan Afrika országai is eltérően ítélik meg a líbiai beavatkozást. A lassan kisebbségbe szoruló támogatók mellett egyre több vezető kritizálja az ENSZ BT beavatkozást lehetővé tevő döntését. Ennek különböző okai vannak, de az biztos, hogy Kadhafi erős afrikai befolyása is hatással van a kritikusokra.

Annak ellenére, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsának mindhárom afrikai nem állandó tagja (Dél-Afrika, Gambia és Nigéria) egyaránt támogatta az 1973-as számú határozat elfogadását, a vélemények igencsak képlékenyek. Jacob Zuma dél-afrikai elnök már-már Amr Músza-i pálfordulást bemutatva a hét elején azonnali tűzszünetet követelt. Elmondása szerint országa csak úgy volt hajlandó a döntés mögé állni, ha azt betűről betűre be is tartják, szó sem lehet civil áldozatokról, Kadhafi eltávolításáról és idegen megszállásról. A dél-afrikai fordulatot többen is bírálták, kifogásolva, hogy az ország vezetése miért az általuk is megszavazott rendelet elfogadása után panaszkodik.

Nigériai oldalról is megjelentek a kételyek: Henry Odei Ajumogobia külügyminiszter úgy véli, hogy a légicsapások zavart keltenek Afrika belső viszonyaiban. Véleményét osztja Robert Mugabe zimbabwei és Hifikepunye Pohamba namíbiai elnök is, utóbbi egyben a Dél-afrikai Fejlesztési Közösség (South African Development Community, SADC) vezető tisztségét is betölti.

Yoweri Museveni ugandai elnök kapcsolata a líbiai vezetéssel meglehetősen ambivalens: egyrészt erősen kritizálta Kadhafit a nemzetközi terrorizmus támogatása és határtalan hatalomvágya miatt, másrészt elismeréssel adózott – legalábbis Museveni szerint – erőskezű és hatékony vezetési módszereinek. Ez a kettősség megmutatkozott az intervencióhoz fűzött kommentárjában is, amelyre az ellenzék is felfigyelt. Mathias Ubunga, a Demokrata Párt főtitkára szerint az elnök kétségbeesetten próbálja egyszerre elhatárolni magát Kadhafitól, de barátságát is igyekszik megőrizni. Az ellenzék úgy véli, hogy az észak-afrikai események szele megcsaphatja a választások után feszült belpolitikájú Ugandát is, és talán Museveni is érzi, hogy közeledik a változás ideje. Az elnök egyik kifogása viszont a nemzetközi közösség több tagjának is komoly fejtörést okoz, legutóbb például Raila Odinga kenyai miniszterelnök vetette fel az elefántcsontparti helyzet kapcsán, hogy az ENSZ vajon miért pont Líbiában döntött a beavatkozás mellett, miközben a többi erőszakba fulladó arab forradalom is kiváló alkalmat nyújtott volna erre.

Az Afrikai Unió – melynek közvetítőjeként Zuma is a helyzet megoldásán fáradozott – hosszas hallgatás és tanácstalanság után végül elítélte a beavatkozást. A szervezet hivatalos véleménye szerint Líbia szuverenitását tiszteletben kell tartani, és tartózkodni kell a katonai beavatkozástól. Az állásfoglalás várható volt, Kadhafi ugyanis hatalmas összegeket fektetett az Afrikai Unióba, ezzel biztosítva saját támogatottságát. Motivációja az az elképzelés volt, hogy a tagállamokból létrehozzon egy egységes afrikai államot, amelynek élén természetesen ő állna.

Geoffrey York elemzése szerint, miután Líbiát a nemzetközi terrorizmus támogatása miatt szankciókkal sújtották és az arab világ is elfordult tőle, Kadhafi kénytelen volt Afrika felé fordulni, hogy kielégíthesse megalomán vágyait. Mint azt az Afrikai Egyesült Államok létrehozására irányuló ambíciói is mutatják, mindenképpen valamilyen vezető szerepet akart betölteni, ezért az Afrikai Unió mellett több országot is támogatott a kontinensen, amelyek lassan függővé váltak a segítségétől. Ezért ha aztán a koalíciós erők mégis eltávolítanák a hatalomból a világ egyik legtehetősebb vezetőjét, az több afrikai ország gazdaságának is komoly problémát jelentene, de az Afrikai Unió hatékonysága is megszenvedné a váltást.