Bomba robbant Jeruzsálemben

Három év viszonylegos nyugalom után ismét véres merénylet színhelyévé vált Jeruzsálem. A Központi Buszpályaudvarral szembeni buszmegállóban egy nyilvános telefon alá rejtett bomba robbant fel a délutáni forgalmas órákban; egy halálos áldozatot és több mint harminc sérültet okozva.

A bombát rejtő csomagot egy közeli kioszkban dolgozó férfi röviddel a robbanás előtt felfedezte. Azonnal értesítette a rendőrséget, s közben megpróbálta az buszmegállóban várakozó embereket elküldeni a közelből. A bomba éppen a rendőrséggel folytatott hívás közben robbant fel, súlyosan megsebesítve a bejelentőt is. A kioszk egyébként 1994-ben egy öngyilkos merénylet során már egyszer megsérült, újjáépítése után: a „Robbanás Kioszk” nevet kapta.

Jeruzsálemet az Al-Aksza Intifáda alatt számos merénylet érte, de az elmúlt három év viszonylagos csendben telt el, egy esetet leszámítva. Három héttel ezelőtt ugyanis egy szemeteszsákba rejtett bomba sebesített meg egy önkormányzati dolgozót.

A mostani merényletért egyenlőre senki sem vállalta a felelősséget. A Hamasz és az Iszlám Dzsihád azonban azonnal üdvözölte a tettet, azt az „izraeli bűnökre adott természetes válaszként” magyarázva. Velük ellentétben a Palesztin Hatóság miniszterelnöke, Salem Fayyad „terror támadásnak” bélyegezte és – Mahmud Abbászhoz hasonlóan – elítélte a robbantást.

Az elmúlt hetek növekvő feszültségei miatt, amit a Gázai-övezetből érkező rakéták és az azokra adott izraeli megtorló csapások okoznak, néhány miniszter egy újabb gázai offenzíva lehetőségét kezdte emlegetni. Mindeközben Benjamin Netanyahu izraeli miniszterelnök „erőteljes, felelősségteljes és bölcs válaszlépést” ígért a merényletre. A kormányfő biztos benne, az izraeli hadsereg „vasakarata” megvédi az országot.

Németh Vera

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »