Lemondott Guido Westerwelle

Engedett pártja nyomásának Gudio Westerwelle FDP-pártelnök, német külügyminiszter és helyettes kancellár: a politikus vasárnap este egy rövid nyilatkozatban közölte, nem jelölteti magát a pártelnöknek a májusi rendkívüli pártkongresszuson – írja a Frankfurter Allgemeine Zeitung. Westerwelle döntését a több tartományban elszenvedett választási vereséggel és a  pártvezetésével kapcsolatos folyamatos vitával indokolta. A pártelnök utódlásának kérdését a párt grémiumai és a szövetségi parlamenti frakció a hét elején tervezi megvitatni. A FAZ értesülései szerint az is elképzelhető, hogy a frakció vezetésében is változásokra kerül sor, ami része lehetne a párt problémáinak megoldásban.

Westerwelle, aki vasárnap tért haza Németországba egy négynapos hivatalos távol-keleti útról közölte, hogy az ismételt jelölésről való lemondás „egyrészt nehezére esik, másrészt könnyű”, mivel tíz évig vezette pártját és ezt nagy odaadással tette. A politikus szerint azonban most „fiatal személyiségek egész sora” áll készen arra, hogy átvegye az FDP vezetését. Westerwelle ezentúl külügyminiszteri posztjára kívánja összpontosítani figyelmét. A politikus a helyettes kancellári hivatalról nem nyilatkozott, a Frankfurter Allgemeine szerint azonban elképzelhető, ha pártelnöki utódja egyben a kabinet tagja lenne, akkor Westerwellének le kellene mondania a posztról.

Balog Anna

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »