Nem a csallóközi kőolajvezetékre

A Pozsonyt Schwechattal összekötő új szlovák-osztrák kőolajvezeték nem fogja átszelni Csallóközt – biztosította Juraj Miškov szlovák gazdasági miniszter a Nem a csallóközi kőolajvezetékre nevű polgári társulást. A környezetvédők ismételten azt követelték, hogy a minisztérium hozza nyilvánosságra a tervezett kőolajvezeték tervezett útvonalát.

„Garantálhatom önöknek, hogy a kőolajvezeték biztosan elkerüli a Csallóközt” – mondta a gazdasági tárcavezető. Hozzátette, hogy ugyan továbbra is több alternatív útvonalat fontolgatnak, de egyik sem érintené a Csallóközt. Ugyanakkor mivel „érzékeny információkról van szó, melyek nem sérthetik Szlovákia érdekeit”, nem közlik azokat. A minisztérium ugyanis nem akarja, hogy az érintett területek telekspekulánsok kezébe kerüljenek.

A tervezett beruházás ellen korábban határozottan tiltakozott a Greenpeace környezetvédő szervezet, de Simon Zsolt földművelésügyi és környezetvédelmi miniszter is. A tiltakozó petíciót ezrek írták alá. „A kormányprogram is garantálja, hogy a vezeték nem fogja érinteni a Csallóközt” – szögezte le a miniszter.

Az új vezetéket a Transpetrol száz százalékban állami tulajdonban lévő társaság fogja megépíteni az osztrák OMV céggel közösen. A vezeték megépítése Pozsony szerint elkerülhetetlen, már csak a szokásos év eleji orosz-ukrán gázháborúk miatt is; általános vélemény, hogy Szlovákiát össze kell kapcsolni a nyugati kőolajvezeték-rendszerekkel.

A Nem a csallóközi kőolajvezetékre polgári társulás emlékeztette a gazdasági minisztériumot: a Schwechat-Pozsony projekt alapkövének letételén, a szlovák-osztrák határon rendezett nyitóünnepségen a tárca kötelezettséget vállalt arra, hogy az idei első negyedévben megjelenteti a kidolgozott programot. A negyedév letelt, de az információk nyilvánosságra hozatalára még nem került sor – írja az MTI.

Kitekintő / Felvidék Ma

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »