Kitekintő.hu

Kanadai kampány a kamerák előtt

Kanada május 2-án új szövetségi Parlamentet választ, miután az ellenzék megbuktatta az éves költségvetés kapcsán az öt éve kisebbségben kormányzó Tory kormányt. A múlt héten a parlamenti pártok vezetői televíziós vita során próbáltak minél több  szavazót megnyerni.

Újdonság volt Kanadában, hogy a választás előtti vitába a választók is „beszálhattak”. Előzetesen kérdéseiket beküldhették a CBC hírcsatornának, ahol a szerkesztők végül hat kérdést választottak ki, különböző témakörökben. A kérdezőt kamerára vették és elő adásban vetítették a politikusoknak. Bár a témakörökből felkészülhettek, a konkrét kérdést a nézőkkel egy időben hallották először.

Annak ellenére, hogy a pártvezetők igyekeztek megőrizni hidegvérüket, amely a közönség szerint egyértelműen a miniszterelnöknek sikerült legjobban, és próbáltak civilizált emberek módjára vitázni, ám egyfajta kollektív amnéziában látszottak szenvedni egytől egyig. A leggyakrabban elhangzott mondatok között voltak a „nem így történt”, „nem ezt mondtam”, „nem én mondtam”, „nem én voltam” valamint „az ön állítása nem fedi a valóságot” szófordulatok.

Stephen Harper nyugodt tekintettel, ellenfelei felett elnézve a kamerába válaszolgatott. Rezzenéstelen arccal cáfolta Gilles Duceppe és Jack Layton szavait arra vonatkozóan, hogy 2004-ben hajlandó lett volna új választások nélkül, ellenzéki vezetőként egy koalíciós kormány miniszterelnöke lenni. A hat milliárd dollárra becsült összegű nagyvállalatoknak nyújtott adókedvezményt, amelyet sokak a leggazdagabbak további gazdagodási stratégiájának tekintenek, egyszerűen a gazdasági növekedést elősegítő lépésnek titulálta. Érvelése szerint míg minden ellenzéki párt magasabb adókkal finanszírozná a közterheket, addig pártja ezt adóemelés nélkül, a növekedés által teszi.

Michael Ignatieff Liberális vezető a választók érzelmeire kívant hatni, sokszor „népet”, „népakaratot”, etikusságot és demokráciát emlegetve. Harpert a demokrácia ellenségének próbálta beállítani, aki Parlamentet és szavazókat megkerülve önkényuralomra tör. „Ön mindent be akar zárni, amit nem tarthat irányítása alatt” intézte szavait  Harperhez. „ A Parlamentet vitaklubnak tekinti” tette hozzá. „A kanadai nép bizalmát ki kell érdemelni !” próbálta fenyegetni a miniszterelnököt. „Én nem félek a kanadai néptől, hiszen kétszer már megválasztottak” hangzott a higgadt felelet. Ignatieffet Demokrata ellenfele is kioktatta a demokráciáról. Layton szemére vetette képviselőtársának, hogy a szavazások 70%-án nem volt ott, ezzel az egyik legrosszabb a jelentéti átlaga. „Hol volt ön mikor én Harper törvényei ellen szavaztam?” kérdezte. „ Azokat, akik nem járnak be a munkahelyükre, nem szokták előléptetni” tette hozzá, arra utalva, hogy Ignatieff miniszterelnökké válása nem lenne igazságos.

Gilles Duceppe a vita során, mint az várható volt egy kisebbség érdekeit képviselőtől, főleg Quebec tartományt érintő intézkedéseket és pénzügyeket kívánt felhozni. A multikulturalizmus politikáját saját tartományán belül inkább egy asszimilációt célzó politikával helyettesítené annak érdekében, hogy a francia kisebbség ne morzsolódjon le.

A televíziós viták nem hozták meg egyik  párt számára sem a várt áttörést. Harper Tory pártja továbbra is 40%, a Liberálisok 30%, a Demokraták valamivel 20%, a Bloc pegig 10% alatt vannak. Hasonlóak voltak az erőviszonyok a bizalmatlansági indítvány benyújtása előtt is.Bár a vitaasztalnál nem kapott helyet, Elizabeth May Zöld Pártja népszerűsége valahol 3-9% között mozog.