Komárom: eltűnt a kétnyelvű tábla a kórházról

Egy hete új tábla került a komáromi kórház bejáratára, ám erről eltűnt a magyar „Kórház” felirat. Igaz, az új táblán is van egy magyar kifejezés, mégpedig az „Üdvözöljük” szó.

A táblacserét, és főleg a magyar felirat hiányát többen is nehezményezté, az Egy Jobb Komáromért Polgári Társulás pedig az egyik közösségi oldalon jelezte: tiltakozó levélben fordul a kórházat működtető Forlife vezetéséhez, kérve a magyar felirat visszhelyezését. Kezdeményezésükhöz kérik a város közéleti személyiségeinek, politikusainak és polgárainak támogatását. Levelüket eljuttatják Rudolf Chmel miniszterelnök-helyetteshez, a Szlovákiai Magyarok Kerekasztalához és a Fórum Kisebbségkutató Intézethez is – írja a pozsonyi Új Szó.

A Forlife tulajdonosa, az Agel Rt. szóvivője, Andrea Beňová a táblacserére vonatkozó kérdésüre válaszolva megjegyezte: nincs tudomása arról, hogy társaságuk hibázott volna. „A Forlife nonprofit szervezet, nem állami intézmény, és nem önkormányzati szerv, így nem kell kétnyelvű feliratokat használnia” – áll az Új Szó  szerkesztőségéhez eljuttatott nyilatkozatában. Hozzátette: megfontolhatják a kétnyelvű tábla kihelyezését, de ez, mint fogalmazott, nem kötelességük. A bejáratnál elhelyezett új táblát pedig a társaság logójának felhasználásával készíttették.

Kitekintő / Új Szó

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »