Massachusets állam egyik városának, Somerville-nek a vezetői egy kérdőívet töltettek ki a lakossággal. Az ilyenkor szokásos kérdéseken kívül azt is megkérdezték az állampolgároktól, hogy mennyire boldogok. Kezdetét veheti Amerikában a boldogságmérés.
A város vezetői azt szeretnék, hogy Somerville legyen az első olyan város az Amerikai Egyesült Államokban, amely rendszeresen méri az emberek boldogságát. Ennek az új mérőszámnak köszönhetően bővülhetnek a tisztségviselők sikerességének mutatói – számol be a The New York Times.
A boldogságmérést már több pszichológus és közgazdász is javasolta, azonban nehéz volt megtalálni a legmegfelelőbb módot a boldogság mérésére, valamint felmerült az a kérdés is, hogy egyáltalán ez olyan mérőszám-e, ami a politikusok javára fog válni.
Változtatnunk kell, azon, hogy hogyan szolgáljuk a lakosságot. A városok tisztában vannak a pénzügyi helyzetükkel, azonban egy közvéleménykutatás nem mutatja meg, hogy mit is éreznek valójában az amerikai állampolgárok, hogy miért akarnak éppen abban a városban családot alapítani vagy vállalkozást indítani” – nyilatkozta Joseph A. Curtatone, Somerville polgármestere.
Conor Brennan, az P J Ryan’s pub vezetője örült a kezdeményezésnek, mivel így a város vezetése megtudhatja, hogy mit is akarnak a lakosok. Brennan szerint azonban a válaszok nagy mértékben függnek a kitöltők kedvétől is.
A kérdőívet kitöltőknek egy egytől tízig terjedő skálán kell értékelniük a boldogságuk mellett a közösségi intézményeket, mint például a rendőrséget, az iskolákat, valamint a lakások vásárlásának lehetőségét. Arra a kérdésre is válaszolniuk kell, hogy összeségében mennyire elégedettek a várossal.
A város vezetése először megvizsgálja, hogy mennyire volt sikeres az újítás a kérdőívek terén: vagyis azt, hogy a boldogság mennyire egyeztethető össze más szempontokkal, például a zöld környezettel, a kitöltők anyagi körülményeivel, a különböző programok népszerűségével. Ha sikeres lesz a boldogságmérés, akkor az eredményeket a tisztségviselők reményei szerint pár év múlva már a környező városok mutatóival is össze lehet majd hasonlítani.
Somerville az egyik legmegfelelőbb város a boldogságmérés tesztjére, mivel a Harvard és a Tuft Egyetem közelében található, valamint egyre nő a szakképzett fiatalok száma a városban.