Hivatalos: Argentína október 23-án választ

Az argentin kormány hétfőn hivatalosan is bejelentette, hogy október 23-án tartják az elnök-, képviselő- és szenátorválasztást – írja az Infolatam.A  esetleges második fordulóra november 20-án kerülne sor.

Cristina Fernández de Kirchner elnök augusztus 14-re tűzte ki az előválasztás dátumát, mely során eldől, ki indulhat az őszi megmérettetésen. Az elnöknő azonban mindezidáig nem jelentette be, hogy újraindul-e jelenlegi posztjáért, pedig magabiztosan vezeti a népszerűségi listákat, habár az újraindulása még nem hivatalos, de néhány bennfenntes szerint biztos, hogy indul az októberi választásokon.

Fernández mögött Eduardo Duhalde ex-elnök áll a képzeletbeli rangsor második helyén, a harmadik helyet pedig az ellenzéki Radikális Polgári Unió Pártjának (Unión Cívica Radical, UCR) képviselője, Ricardo Alfonsín foglalja el.

Sándor Nóra

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »