Guineai bevándorló DSK áldozata

Pikáns felhangja lehet annak, hogy Dominique Strauss-Kahn (DSK) francia szocialista politikus áldozata éppen egy, az Egyesült Államokban hét éve élő, egy kamaszlányt egyedül nevelő guineai bevándorló, hiszen a nyugat-afrikai Guinea korábban francia gyarmat volt, így nem lenne meglepő, ha egy jogerős ítélet esetén az afrikai sajtó rasszista-imperialista attitűdről beszélne. Az IMF-et egyébként sem kedvelik igazán a kontinensen, a szervezet által az afrikai országok nagy részére a kilencvenes években ráerőszakolt gazdasági liberalizációs politikája, az úgynevezett strukturális kiigazítási programok ugyanis máig éreztetik romboló hatásukat.

Érdekes módon azonban az afrikai sajtó egyelőre visszafogott, az elítélő szavak helyett a legtöbb újság inkább az összeesküvés lehetőségét latolgatja. Egy togói lap tőrbe csalásról beszél (miközben az áldozatot „ghánai vagy guineai” állampolgárként azonosítja), a Burkina Faso-i Le Pays pedig Sarkozy felelősségét firtatja.

A visszafogott – sőt, szinte DSK-párti – első reakciók oka abban keresendő, hogy Dominique Strauss-Kahn személyét jóval nagyobb szimpátia övezi, mint elődeiét. 2007-es színre lépésekor ugyanis hitet tett az IMF imázsának javítására az afrikai kontinensen – ez a felmérések szerint, a szegény országoknak juttatott kedvezőbb hitelkonstrukcióknak köszönhetően részben sikerült is.

Kitekintő

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »