Megerősítették Daniel Lipšic (KDH) védelmét, mert a biztonsági szervek komoly információkat szereztek a meggyilkolására irányuló szándékról. A belügyminiszterrel állítólag politikai okokból akarnak végezni – írja pénteki számában a Nový Čas.
A napilap információi szerint a tárcavezetőt normális körülmények közepette két testőr kíséri, akik a szolgálati kocsijában is vele utaznak, sőt, futni is járnak vele. Csütörtökön reggel előbb két egyenruhás rendőr, majd két civil ruhás biztonsági jelent meg a miniszter háza előtt. Egyikük bement az épületbe, a másik pedig az utcát ellenőrizte, és várta a szolgálati limuzint. Két, teljesen egyforma Audi Q7-es jelent meg, és Lipšic beszállt az egyikbe.
Grendel Gábor belügyi szóvivő közölte, a fokozott biztonsági intézkedéseket a közjogi méltóságokat védő hivatal igazgatója döntött.