Mi lesz veled, Burkina Faso?

Bár a nemzetközi média alig tudósít róla, Burkina Faso-ra is átterjedt az észak-afrikai forradalmi hullám. Sok a hasonlóság, de még több a különbség.

Diákok és katonák

A Burkina Faso-i kormányellenes megmozdulások két fő szálra különíthetők el: egyrészt a diákok által kezdeményezett megmozdulásokra és tüntetésekre (amelyekhez aztán idővel más társadalmi csoportok is csatlakoztak), másrészt a katonaság soraiban tapasztalható lázadásokra, erőszakos kirohanásokra. Most vasárnap és hétfőn zendülő katonák kezdtek fosztogatni és lövöldözni két északi városban, de a megmozdulások hamar átterjedtek az ország keleti és nyugati felére is. A fővárostól nyugatra eddig példátlan módon a komolyabb kiképzést kapott ejtőernyős ezred tagjai is részt vettek a főleg a fizetések és a parancsnoki hierarchiával szembeni ellenérzések miatt kezdődött akciókban.

Szerencsére halálos áldozatról nem érkezett hír, néhány sérült van csak, akik a motorokon száguldozó és a levegőbe lövöldöző katonák eltévedt golyóitól sérültek meg. A kormány ezúttal is, ahogy eddig mindig, elzárkózott a tárgyalások elől, hiszen – ahogy a kormányszóvivő fogalmazott – ez csak egy egyszerű “zsarolás fegyveres emberektől”.

Pedig most már több hónapja történnek hasonló események a katonák juttatásai (alapzsold, lakhatási támogatás), illetve egyes parancsnoki pozíciók miatt. Május közepén például a ghánai határ közelében fekvő Po város katonái kezdtek lövöldözésbe és őrült száguldozásba, ezzel “ünnepelve meg” a zendülések egy hónappal korábbi igazi kezdetét, amikor az elnöki testőrség tagjai kezdtek – erőszakot is kilátásba téve – magasabb fizetést követelni.

Ezzel párhuzamosan többezres tüntetések zajlottak az országban – főleg a fővárosra, Ouagadougoura és a nagyobb városokra koncentrálódva –, ezt a diákok és a tanárok kezdeményezték, jobb fizetést és oktatási viszonyokat remélve ettől. Később hozzájuk csatlakoztak mindazok, akik a magas megélhetési költségek miatt elégedetlenkedtek, vagy a rendőri brutalitás ellen kívántak tiltakozni.

Compaoré a békés rendezésért

Az idei év mindenképpen történelmi a régió nagy békítőjének tartott Blaise Compaoré elnök 24 éves uralmában, hiszen ilyen közel még sosem volt a bukáshoz, mint most, amikor testőrsége és a katonaság, illetve a rendőrség egy jelentős része is lázadást kezdett ellene. Meg is bukott volna, ha a katonák úgy akarják, de végül – úgy tűnik – csak a figyelmet próbálták felhívni az egyre nehezebb helyzetükre: az átlagos napi zsold nem éri el a 600 forintnyi frankot sem.

A katonák után vonultak utcára a diákok (Tunéziához és Egyiptomhoz hasonlóan itt egy fiatal halála robbantotta ki az első megmozdulásokat), akiket aztán követett a társadalom többi rétege is. Boltosok és üzletemberek is megjelentek a tömegben, igaz, ők a magas megélhetési költségek mellett amiatt is felemelték a szavukat, hogy a katonák és rendőrök a megmozdulásaik során sokuk üzletét lerombolták vagy kifosztották (ezért egyébként kártérítési ígéretet kaptak).

Compaoré becsülendő (?) módon nem a menekülést vagy az erőszakot választotta, hanem a tárgyalást és a politikai megoldást. Április közepén feloszlatta a parlamentet, majd menesztette védelmi miniszterét, akinek a helyét ő maga vette át. Ezek után tárgyalásokat kezdeményezett a szakszervezetekkel és katonai vezetőkkel a helyzet rendezéséért.

Csökkenő fizetés, növekvő árak

Az elégedetlenség teljes mértékben megérthető, hiszen például az üzemanyag átlagos ára 550 forintnyi frank körül mozog, ami iszonyú emelkedés a 2008-as 370-es szinthez képest. Ráadásul az alapélelmiszernek számító rizs ára is megduplázódott, mára közel 210 forint egy kilogramm. A helyi “vizitdíjnak” számító konzultációs költség az orvosnál egy alkalomra 1200 forint lett az idei évtől a korábbi 800 helyett, miközben a fizetések nem hogy nem emelkedtek, de a Világbank adatai szerint minimálisan csökkentek is, így egy átlagos ember átlagos napi bevétele alig 300 forintnyi frank.

A politikusok többnyire ilyen helyzetben a nemzetközi gazdasági folyamatokra mutogatnak, illetve a költségvetés szűkösségét hozzák fel védelmükre – ám ez korántsem fedi a teljes valóságot. Compaorénak – az ország általános szegénysége ellenére is – lenne elegendő forrása a válság és a növekő árak által okozott károk enyhítésére, hiszen a katonák is az ellen tiltakoznak, hogy egyes tisztek és politikai vezetők sok ezer frankot tesznek zsebre havonta, ráadásul szinte érinthetetlenek. A “vízfej” költségeinek faragásával lenne pénz a tanárok követeléseinek (vagy legalábbis egy részének) teljesítésére, ezt egyébként az oktatási minisztérium májusban meg is ígérte, ha a diákok és a pedagógusok felhagynak a demonstrációikkal.

Eltérő út

Fontos hangsúlyozni, hogy ami Burkina Faso-ban történik, az más, mint amit például Egyiptomban vagy Tunéziában láttunk. A kiindulópont hasonló – a szegénység és az általános kilátástalanság –, de míg az észak-afrikai országokban jelentős ellenzéki politikai erőkről és a katonaság átállásáról beszélhettünk, addig itt ezt nem tapasztalhatjuk. Ráadásul az emberek igazából nem személyi változást akarnak, hanem az életszínvonaluk javulását. A Burkina Faso-i cipőárust vagy földművest egyszerűen nem érdekli, hogy ki ül az elnöki székben – csak az a fontos, hogy mennyibe kerül a rizs, az üzemanyag és az oktatás.

Ami a kulcskérdés lehet, az a katonaság szerepe. Most ugyan még csak a levegőbe lövöldöznek és felvonulnak, de mi lesz, ha egyszer egy tiszt megunja és végrehajt egy errefelé nem ismeretlen fogalomnak számító katonai puccsot? Nehezen elképzelhető, hogy komoly politikai tervek és kidolgozott programok lennének bármely tiszt kezében is, a demokratikus átmenet pedig szintén elég instabil opció.

Az egész helyzetet jól jellemzi az egyik tüntetés alatt nyilatkozó diák véleménye: “…az élet nagyon nehéz Burkina Faso-ban, a kormányunk egyáltalán nem jó és változásra van szükségünk.” De hogy erre a változásra a következő elnökválasztásig, 2015-ig várni kell-e az „őszinte emberek földjén”, nos, erre talán még a néhai Thomas Sankara (Burkina Faso katonai vezetője 1983 és 1987 között) sem tudna válaszolni. Ami tény, hogy minimális médianyilvánosságtól kísérve, de februárban valami elkezdődött Burkina Faso-ban, ami mind a mai napig tart. Blaise Compaoré-nak sürgősen átfogó reformokat kell végrehajtania, hogy megbirkózzon a szinte az egész társadalmat felölelő elégedetlenséggel, amely talán életrehívja a szinte nem is létező, teljesen elfojtott helyi ellenzéket is.

A cikk eredeti formájában a Mindennapiafrika.info-n jelent meg, 2011. május 31-én.