Kitekintő.hu

Romney lendületben

Jó hírt kapott néhány napja Mitt Romney, Obama elnök talán legveszélyesebb republikánus kihívója. Az ABC News és a Washington Post közös közvélemény kutatása szerint ugyanis a következő elnökválasztásokon 49 százalék szavazna rá, és csak 46 százalék Obamára – feltéve persze, hogy Romney nyeri el a republikánusok elnökjelöltségét. A többi republikánus elnökjelölt – Tim Pawlenty, Newt Gingrich, Ron Paul – még csak a közelébe sem ér Obamának: legtöbbjüket rendre 10-20 százalékkal veri a mostani elnök a közvélemény kutatók szerint. A Teapárt üdvöskéjének számító Sarah Palin ugyan még nem jelentette be az indulását, de kettejük versenyében Obama tetemes, 15-20 százalékos előnnyel rendelkezik.

A felmérés ugyan azt mutatja, hogy a kicsit merevnek tartott Mitt Romneynak bőven van esélye a rossz gazdasági mutatókkal küzdő Obamával szemben, de mindenképp nehéz küzdelem áll előtte. A legtöbb közvélemény kutatás ugyanis továbbra is azt jelzi, hogy Obama 5-8 százalékkal nagyobb támogatottsággal rendelkezik, mint Romney. (A realclearpolitics.com átlaga szerint egész pontosan 5,7 százalékkal.) A felmérés híre ugyanakkor lendületet adhat Romney kampányának, és ennek köszönhetően talán sok független szavazó is elhiszi azt, hogy Romneynak reális esélye van befognia Obamát, tehát érdemes lesz rá szavazni.