Castróék beteglátogatóban Cháveznél

A kubai Granma képeket közöl Fidel és Raúl Castro venezuelai elnöknél tett látogatásáról. A nemzeti színű melegítőben látható Hugo Chávez a képek tanúsága szerint „jó erőben van”, mosolyog és kedélyesen beszélget két szövetségesével és barátjával.

A kommunista napilap szerint a havannai kórházban pihenő Chávez „széles körben együttműködik” alelnökével és minisztereivel. Múlt héten a parlament felhatalmazta, hogy távollétében is folytathatja a kormányzást.

Az 56 éves Chávez június 8-án érkezett Kubába, hogy részt vegyen a XI. Kuba-Venezuela tanácskozáson. A venezuelai külügyminiszter rá két napra jelentette be váratlanul, hogy az elnökön egy a medencéjében felfedezett tályog miatt sürgős beavatkozást hajtottak végre. Az hogy, melyik kórházban látják el, továbbra is hétpecsétes titok, nem kizárt azonban, hogy ugyanabban, ahol magát Fidel Castrót is ápolják.

Szeghalmi Zsolt

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »