Letartóztatták Guatemalában a szeptember 11-én esedékeshelyi választások egyik polgármester-jelöltjét, Luis Marroquín-t, aki a vádak szerint megrendelte két másik jelölt meggyilkolását, valamint megrendezte saját megtámadását is.
Luis Marroquín, aki a fővárostól 25 kilométerre fekvő, 50 ezer lakosú San José Rivera városában indult volna a polgármesterségért, feltevések szerint két munkatársát bérelte fel a bűncselekmények végrehajtására. Június 18-án a saját maga megtámadását is eljátszotta – amelyben könnyebben megsérült -, majd egy nappal később El Salvadorba menekült. Június 27-én ismét oda utazott, de annak sehol sincs nyoma, hogy visszatért volna Guatemalába. Az egyik salvadori hírügynökség birtokába jutott egy levél, amelyben a felbérelt gyilkosok részletesen beszámolnak az emberölések elkövetéséről, ezután kezdtek vizsgálódni a guatemalai hatóságok.
A közép-amerikai országban egyébként szeptember 11-én elnök-, országgyűlési és önkormányzati választásokat is tartanak.