Budapest után Londonban magasodik Reagan

Budapest után újabb Ronald Reagan szoborral gazdagodott egy európai főváros. Ezúttal július negyedikén Londonban avattak fel a volt republikánus elnököt ábrázoló alkotást az amerikai nagykövetség előtt.

Reagan a hidegháború egyik emblematikus figurája, igazi megosztó személyiség. A színészből lett politikus hozzáértésében sokan kételkedtek, hívei viszont a kétpólusú világ egyik legnagyobb alakjaként emlékeznek rá. Sokáig Moszkva esküdt ellensége, a „gonosz birodalmának” ledöntését legfontosabb feladatának tekintő államférfi. Ugyanez az ember a nyolcvanas évek közepétől, mint Gorbacsov fő tárgyalópartnere tűnik fel a színen, mellyel a két szuperhatalom közti végső enyhülés kezdetét veszi.

Nem véletlen, hogy Angliában is helyet kap az elnök emlékműve. Reagen brit kollégájával, Margaret Thatcherrel híresen harmónikus és kölcsönös tiszteleten alapuló kapcsolatot ápolt, ami a Szovjetunióhoz füződő viszonyukon túl, gazdaságpolitikai nézeteikben is megnyilvánult. Thatcher asszony egészségi állapota nem engedte, hogy részt vegyen a ceremónián, de üzenetében hangot adott őszinte elismerésének: „Ronald Reagan úgy nyerte meg a hidegháborút, hogy egy fegyvert sem sütött el”- idézi Thatcher asszonyt a The Guradian. 

Soós Bea

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »