Ma kezdődik az amerikai gyorsjelentési szezon, a szokásokhoz híven a piaczárást követően az Alcoa teszi közzé negyedéves számait. Az előzetes becslések szerint az Alcoánál arra számítanak a piaci szereplők, hogy a cég növelni tudta bevételeit, ami akár 6.3 milliárd dollárra is bővülhetett a legutóbbi negyedévben, ez ca 20%-os növekedést jelentene tavalyhoz képest. A szám annyiban érdekes, hogy piaci babonák szerint olyan lesz az egész gyorsjelentési szezon, amilyen az első fecske, vagyis az Alcoa eredménye, ennyiben kap különös figyelmet az alumínium óriás. Ami saját előrejelzésünket illeti: bár sokan stabil pontnak tartják az amerikai gyorsjelentési szezon egészére nézve az Alcoa számait, véleményünk szerint a mostani környezetben ez inkább csalóka lehet.
Egyrészt a negyedév folyamán a nyersanyag- és energiakapcsolt vállalatok árfolyama és profitabilitása felülmúlhatta a más szegmensekben tapasztalt tendenciákat, míg az energiaigényes vagy rossz alkupozícióban lévő vállalatok profitabilitása csökkenhetett az időszakban.
Az S&P500 tagjaitól egyébként 14% körüli profitnövekedést várnak 2010 második negyedévéhez képest. A bázishatás ebben az esetben jóval kisebb, mint egy évvel ezelőtt, ennek fényében igen-igen szép bővülést jelentene ez a mutató. A legnagyobb hozzájárulással a nagy ipari konglomerátumok és az energiakapcsolt vállalatok szolgálhatnak, míg a pénzügyi szektor esetében továbbra is felemás eredmények várhatóak.