Meggyilkolták az afgán elnök testvérét

Kedden gyilkosság áldozata lett Ahmed Wali Karzai, az afgán elnök, Hamid Karzai féltestvére, Afganisztán egyik legbefolyásosabb tartományi vezetője. A merényletről ellentmondó információk kerültek nyilvánosságra, az al-Jazeera hírügynökség szerint a saját testőre végzett a férfival a házában, a BBC információ szerint a korai jelentségek szerint a férfit valóban az otthonában támadták meg, majd később afgán politikusok ezt cáfolták, Karzai a Tartományi Tanács épületébe kívánt belépni, amikor testőre végzett vele. A tálibok vállalták a felelősséget a gyilkosságért, amelyet immár az „egyik legnagyobb eredményükként” tartanak nyilván.

Ahmed Wali Karzai igen ellentmondásos szereplő volt az afganisztáni politikai és gazdasági életben. Számos alkalommal vádolták korrupcióval és kábítószer-kereskedelemmel, azonban az elnök folyamatosan visszautasította a vádakat és kiállt testvére mellett. A nyugati szövetségesek is igen ambivalens érzelmeket tápláltak a tartományi vezető iránt, hiszen hatalmas befolyásra tett szert a legveszélyesebb régiók egyikén, az ország déli részén található Kandaháron belül, így az amerikai és NATO csapatok rá voltak utalva a megtépázott hírnévvel rendelkező Karzai támogatására. Korábban napvilágot látott információk szerint a CIA-t is szoros szálak fűzték az ország egyik legbefolyásosabb emberéhez.

Romász Andrea

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »