A rendőrség nagy erőkkel keresi azt a néhány tucat rabot, akik a Kolumbia déli részén fekvő Narino állam egyik fegyházából szöktek meg múlt vasárnap. A menekülők között több ex-terrorista is van a hatóságok szerint.
Húsz fogvatartott szökött meg vasárnap a kolumbiai Buchelli börtönből, miután ismeretlenek felrobbantották a fegyház egyik hátsó falát. Három menekülőt szinte azonnal elfogtak a hatóságok.
Narino állam rendőrkapitánya szerint a szökésben lévő rabok közül többet veszélyes bűnözőként tartanak számon az országban. Egyikük tagja volt a FARC, vagyis a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők néven elhíresült szélsőbaloldali terrorszervezetnek, mely a hatvanas évek óta áll harcban a kolumbiai kormánnyal. A férfi egyébként korábban a csoport 29. frontjának volt a főparancsnoka, melynek fennhatósága alá Narino állam is tartozik. Egy másik elítélt a félkatonai szervezet pénzügyeiért volt felelős – mondták el a hatóságok.
A börtön igazgatója szerint feltehetően az ismert terrorszervezet emberei állnak az akció mögött. A robbanószerkezetet a fegyház egyik hátsó falánál élesítették a támadók, valamivel éjjfél után. A kialakult káoszban húsz embernek sikerült megszöknie, akik közül hármat szinte rögtön kézre kerítettek a hatóságok. Az igazgató elmondta: az őrök gyorsan reagáltak, ezzel megelőzték a további 270 rab szökését az intézményből. Az ismeretlenek egyébként egy másik szerkezetet is elhelyeztek a fegyházhoz vezető autótúton. Ezt a bombaszakértőknek mintegy 11 órába tellett hatástalanítani.
A rendőrség, a hadsereg és a haditengerészet emberei ezután közösen fésülték át a fegyház körüli területet a hiányzó rabok után kutatva – eddig sikertelenül. A hatóságok attól tartanak, hogy a szökevényeknek sikerült Ecuadorba menekülniük, a határ ugyanis viszonylag közel van a helyszínhez. Ráadásul korábban több volt FARC tag is a szomszédos országban húzta meg magát.
A két latin-amerikai ország viszonya egyébként 2008-ban romlott meg, miután a kolumbiai hatóságok bombatámadást intéztek egy ecuadori területen felállított FARC kiképzőtábor ellen. Az akcióban a szervezet egyik főparancsnoka, Raúl Reyes is életét vesztette.
Ötvenéves harc a marxizmusért
A FARC gerillái magukat Simón Bolívar dél-amerikai szabadságharcos szellemi követőinek tartják. A marxista-leninista félkatonai szervezetet 1964-ben alapították az akkori kommunista párt részeként. Becslések szerint jelenleg mintegy nyolcezer aktív tagja van. A kolumbiai kormány elleni harcon kívül a csoport részese a dél-amerikai országban zajló kábítószer-csempészetnek is.
A FARC-ot az Európai Unió és az USA is terrorszervezetnek tekinti. Bár az utóbbi években jelentősen vesztett erejéből, a csoport továbbra is rendszeresen elrabol embereket és támadja az ország biztonsági alakulatait. A szervezet vezetésében 2008-ban történt váltás, amikor a korábbi főparancsnok, Manuel Marulanda szívinfarktusban meghalt.
Klopfstein-László Kornél