Kiszabadult a Pakisztánban elrabolt Mol-alkalmazott

Fogva tartói elengedték a Mol magyar olajvállalat egyik pakisztáni alkalmazottját, akit társával együtt még januárban hurcoltak el az ázsiai országban – írta a Bloomberg hírügynökség a Molra hivatkozva csütörtökön.

A Mol egyik mérnökét és annak sofőrjét feltehetőleg iszlám szélsőségesek ejtették túszul január 20-án. Fegyveresek megtámadták az olajvállalat egyik konvoját, amely az északnyugati Kohatból, egy fúrási területről tért vissza a központi feldolgozó üzembe. A támadásban a Mol két helyi alkalmazottja és négy rendőr életét vesztette, a Mol további két alkalmazottját pedig elhurcolták.Fazal Naím Han rendőrségi szóvivő azt közölte, hogy a túszul ejtett mérnököt, Abdul Rasídot, valamint sofőrjét szerdán szabadon engedték. Johannes Vetter Mol-szóvivő viszont csak egy ember elengedését erősítette meg.

MTI

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »