Félreértették a jegybankelnököt?

Hirtelen visszakozásnak értékelték a piaci szereplők Bernanke tegnapi kongresszusi meghallgatásának második körét, a szövegezést és a kontextust vizsgálva azonban nem látunk érdemi ellentmondást az elmúlt napok, hetek kommunikációjához képest. Bernanke szó szerint elismerte, hogy a pénznyomda újabb epizódjára nem feltétlenül van szükség, sőt azt is megerősítette, hogy nem is lenne megfelelő gyógyír az aktuális problémákra.

Ezzel lényegében legitimálta a pesszimista piaci szereplők vízióját, ugyanakkor ez sem jelenti azt, hogy végérvényesen letettek volna a monetáris ösztönzés ezen formájáról.

Ahhoz, hogy egy újabb pénznyomda beinduljon, alacsonyabb inflációs környezet (sőt, inkább deflációs helyzet) és kb. 20-30%-kal alacsonyabb eszközárak kellenek, hogy érdemben pozitív hatást fejtsen ki egy ilyen program. Arra viszont továbbra sem lehet egyértelmű választ adni, hogy a mostani bizonytalanság nyomán egyszerre akarnak-e távozni majd a befektetők az ajtón. Annyi azonban bizonyos, hogy a csúcsközelben lévő eszközárak fényében érdemes csökkenteni a kitettséget a kockázatosabb termékekben.

Kitekintő / Equilor

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »