Visszafoglalták a börtönt, véget ért a lázadás

Véget ért a Carcas mellett található El Rodeo börtönben közel egy hónappal ezelőtt kitört lázadás, miután a hatóságok visszanyerték az irányítást a börtönkomplexum felett – adta hírül a BBC

Ahogy korábban arról a Kitekintő is beszámolt, a büntetés-végrehajtási intézményben azután tört ki lázadás, hogy egy számos halálos áldozatot követelő bandák közti leszámolást követően a nemzeti gárda megpróbálta visszafoglalni a létesítményt a felfegyverzett raboktól.

Végül a hatóságoknak sikerült megegyezniük néhánnyal a lázadást vezető fogvatartottak közül a megadásról – nyilatkozott az ország bel-, és igazságügy-minisztere, Tareck El Aissami, aki hozzátette az elítélteket biztosították, hogy tiszteletben fogják tartani emberi jogaikat.

Miután a börtön feletti irányítást magához ragadó közel 60 elítélt megadta magát, még 831 rabtársuk maradt az El Rodeo falain belül, akiket a hatóságok két másik börtönbe szállítottak át. Az intézmény visszafoglalása során négy elítélt menekülni próbált, őket a nemzeti gárdisták lelőtték.

A fogvatartottak hozzátartozóinak szóvivője Grizel Zorrilla az AP hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, bár a kiszáradás jelei mutatkoznak a rajtuk, a rabok alapvetően jó egészségi állapotban vannak. 

A dél-amerikai ország börtönei túlzsúfoltak és korántsem mentesek az erőszaktól. Miközben egyre többen hívják fel a figyelmet az áldatlan állapotokra, a kormányzat megközelítőleg 100 millió dollárt különített el a büntetés-végrehajtási intézmények reformjára.  

Scheinring Endre

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »