A paraguayi szenátus csütörtökön elutasította azt a tervezetet, amely lehetővé tenné, hogy a jelenlegi elnök, Fernando Lugo újra induljon a 2013-as választásokon.
Bár a kérdés eredetileg nem szerepelt a napirendi pontok között, mert azt előbb a szenátus alkotmányjogi ügyekkel foglalkozó bizottságának kellett volna tanulmányoznia, a liberális Alfredo Jaeggli képviselő javaslatára azt váratlanul mégis szavazásra bocsátották. Több politikus úgy tiltakozott ezen lépés ellen, hogy még az eredmény kihirdetése előtt elhagyta a termet.
Az alkotmány módosításának terve azután merült fel, hogy baloldali erők aláírásgyűjtésbe kezdtek, így egyes elemzők szerint sajnálatos, hogy a képviselők döntése a választók akaratát hagyja figyelmen kívül. Az ország törvényei szerint ez azt is jelenti, hogy a kérdést egy évig nem lehet újra a parlament elé vinni.
Paraguay 1992-ben elfogadott alkotmányának értelmében az elnök mandátuma öt évre szól, és nem választható újra. Ennek oka, hogy így kívánják elkerülni, hogy megismétlődjön egy, az 1954 és 1989 közöttihez hasonló diktatúra.