Hatalmas mennyiségű uránt fedeztek fel Andhra Pradésben, India egyik déli államában – jelentette be Szrikumar Banerdzsee, az indiai Atomenergiai Bizottság elnöke. A Tummalapalle térsége alatt eddig becsült 49 ezer tonna urántartalék akár háromszorosa is fellelhető a legújabb számítások szerint. Bár a kitermelés már hat hónapon belül kezdetét veszi, az így kinyert nyersanyag is csak India belső szükségleteit elégítheti ki. Banerdzsee hozzátette, nem kizárható, hogy még emellett is ki kell használni az importból befolyó tartalékokat. A „felfedezés” azért különösen értékes, mert a fukusimai atombaleset légkörében is 2050-ig 30 új atomerőmű üzembe helyezését tervezik.
Banerdzsee szerint a 21 mérföldön (35 kilométer) át húzódó, 150-170 ezer tonnát kitevő uránlelőhely jelentős mértékben csökkentheti az ország külföldi beszállítóknak való kiszolgáltatottságát. A becsült uránmennyiség 8000 MW összkapacitással tudja ellátni az indiai energiaipart az elkövetkezendő 40 évben. Az ország jelenleg két 700 MW-os atomerőmű megépítésén fáradozik, melyek az eddigi legnagyobbak lennének Indiában. A 120 milliárd rúpiára rúgó beruházás előreláthatólag 2016-ra fejeződik be. (Ekkora kapacitást elérő erőművek külön-külön évi 100 tonna urán kitermelését igénylik.) Az új felfedezés tükrében az Indiai Nukleáris Energia Részvénytársaság elnöke csupán a következő néhány évben újabb 14 erőmű felállítását irányozta elő, melyek szintén 700 MW kapacitást érhetnének el.
Indiának jelenleg két működő uránbányája van; mindkettő Dzshárkhand államban, az ország keleti régiójában. Az összesített adatok alapján a két eddigi bánya 170 ezer tonna uránt tud nyújtani az energiára éhes országnak. Így a 2007-ben még csak 15 ezer tonna mennyiségre becsült Tummalapalle alatt lévő urántartalék először nem jelentett komoly áttörést. Sőt, az importra szoruló ország eddig elsődlegesen Franciaországtól és Kazahsztántól volt kénytelen uránt vásárolni.