Az iráni vezérkari főnök szerint „a cionisták” állnak a múlt heti kettős norvég merénylet mögött, és a világnak figyelnie kellene a „keresztény cionizmus terjesztését célzó izraeli törekvésekre”.
Az iráni vezérkari főnök szerint Izrael állhat a norvégiai merényletek mögött – jelentette a Press TV angol nyelvű iráni hírcsatorna szombaton. Hassan Firouzabadi egy közleményben úgy fogalmazott, hogy „a cionisták állnak a norvégiai terrortámadások mögött, mivel jobboldali indulatokat szítanak, és előmozdítják a terrorizmust”.
Firouzabadi kijelentésével a múlt heti kettős norvég merényletre utalt, melyben legkevesebb 76-an vesztették életüket. A támadásokat elkövető Anders Behring Breivik kihallgatása során elmondta, azért követte el tettét, hogy megmentse Európát az „iszlamizációtól”.
Az iráni vezérkari főnök hangsúlyozta, hogy mikor a „cionista rezsim” úgy érzi, alul maradt, megpróbál zavart kelteni a keresztények között. Firouzabadi vezérőrnagy szerint „a világnak figyelnie kellene a keresztény cionizmus terjesztését célzó izraeli törekvésekre”.
Egy szintén az iráni Press TV által megszólaltatott londoni Közel-Kelet-szakértő is „cionista befolyásra” utaló jeleket vélt felfedezni a norvégiai merényletek körülményei között. Peter Eyre szerint Breivik egyértelműen keresztény cionista volt, akit erős szálak fűztek a zsidó államhoz, hiszen többször is járt Izraelben.
Az iszlám-ellenességgel kapcsolatos incidensek esetén egyes iráni tisztviselők gyakran az általuk sokszor csak „a cionisták”-ként emlegetett Izraelt sejtik a történtek hátterében.
Selján Péter