Hamarosan ítéletet hoznak a kémkedéssel vádolt amerikaiak perében

Nem hozott ítéletet a teheráni bíróság a két éve letartóztatott, kémkedéssel vádolt három amerikai állampolgár perének tárgyalását vasárnap.

Golamhoszein Mohszeni Edzsei iráni főügyész közölte, hogy a bíróság „hamarosan meghozza ítéletét”. A vádlottak ügyvédje elmondta, hogy a bíróságnak elvileg egy héten belül nyilvánosságra kell hoznia döntését.

A zárt ajtók mögött folytatott pernek le kellett volna zárulnia vasárnap, az eredeti tervek szerint a bíróság ítéletet hirdetett volna. Sokan abban reménykedtek, hogy az amerikaiak szabadon távozhatnak a tárgyalás után.

A három amerikait – Shane Bauert, Josh Fattalt és Sarah Shourdot – 2009 júliusában tartóztatták le, amikor Irak felől átlépték az iráni határt. Állításuk szerint egy turisták által kedvelt vízesést kerestek fel iraki kurd területen, és nem voltak tudatában a határsértésnek. Az iráni hatóságok nemcsak tiltott határátlépés, hanem kémkedés címén is vádat emeltek ellenük.

Sarah Shourdot 13 hónapi fogva tartás után, tavaly szeptemberben szabadon bocsátották félmillió dolláros óvadék ellenében, súlyos betegsége miatt, de ő nem tért vissza Teheránba. Fölötte távollétében ítélkeznek.

Az ügy még jobban megterhelte az Egyesült Államok és Irán amúgy sem felhőtlen viszonyát.A pernek eredetileg tavaly novemberben kellett volna megkezdődnie, de Sarah Shourd távolléte miatt 3 hónapra elnapolták. Egy bírósági meghallgatást tartottak február elején, majd május 11-én kellett volna folytatódnia a pernek, de akkor indoklás nélkül újra elhalasztották a meghallgatást. Ez idő alatt Bauer és Fattal négyszer éhségsztrájkba kezdett, sérelmezve, hogy nem érintkezhettek hozzátartozóikkal. Két év alatt rokonaik csak háromszor beszélhettek velük telefonon, és csak egyszer, tavaly májusban kereshették fel őket a börtönben.

MTI

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »