Az ENSZ legutóbbi becslése szerint már 12 millió azoknak a száma, akiket közvetlenül érint a kelet-afrikai szárazság. A helyzet drasztikus és gyors romlása arra sarkallta az Afrikai Uniót, hogy csúcstalálkozót hívjon össze a kérdésben.
Alultápláltság, gyermekhalandóság, az állattenyésztés környezeti feltételeinek további romlása, a gabonaárak emelkedése. Ezek azok a tényezők, amik a jelenlegi mutatókat figyelembe véve tovább romlanak a már most is nehéz helyzetben lévő Szomáliában. Emiatt az Afrikai Unió csúcstalálkozó összehívására szánta el magát, ám annak időpontja még bizonytalan, ahogy az is, hogy eredménnyel zárul-e majd az esemény.Tizenkét millió ember élete foroghat veszélyben Afrika-szarvában, amennyiben nem sikerül megfékezni az éhínség terjedését.
Az Afrikai Unió elnökhelyettese, Erasmus Mwencha mogadishui látogatását követően kijelentette, hogy szükség van egy afrikai uniós csúcstalálkozó összehívására, ám annak időpontját még nem jelölte meg. A konferencia célja az lenne, hogy asztalhoz ültetve az unió államfőit és a segélyezés szempontjából fontosabb nemzetközi donorok képviselőit, átfogó programot dolgozzanak ki az éhezés megállítására és a válság kezelésére.Erasmus Mwencha nyilatkozatában hozzátette: „Az egész afrikai kontinenst kérem, annak északi pontjától egészen a déliig, hogy mindenki alaposan gondolja át, miképpen tudna hozzájárulni a szenvedés csökkentéséhez.”
Felhívására azt követően került sor, hogy az ENSZ újabb előrejelzést tett: az elemzés szerint, már több mint tizenkét millió embernek van szüksége segítségre, nem csak Szomáliában, de Kenyában, Etiópiában és Dzsibutiban is.
Az ENSZ szerint, figyelembe véve a jelenlegi mutatókat, kritikus helyzetről lassan már nem csak Dél-Szomália két tartományában beszélhetünk, hanem az egész országban is. Jelenleg 2,48 milliárd dollárra lenne szükség az állapotok konszolidálásához.
A térségben az éhezés mellett további probléma a biztonság romlása, melyet a békefenntartók és al-Shabaab között kialakult tűzharc, valamint egy szomáliai parlamenti képviselő minapi meggyilkoslása is mutat. Az elkövetők valószínűleg az al-Shabaab-hoz kötődnek, mivel a radikális iszalmista csoport tagjai már régóta fenyegetésben tartják a képviselőket és az átmeneti kormány tagjait.
Amennyiben nem érkezik elegendő segítség Kelet-Afrikába, a közbiztonság további romlása mellett a hónapok óta tartó menekülthullám intenzitása is fokozódhat. A kenyai Dadaab menekülttáborban már több, mint 350 000 szomáliai várja sorsának jobbra fordulását, míg az Etiópiában található Dolo Ado táborban ez a szám 130 000 főre tehető. Dadaab-nál naponta ezerháromszázan várnak arra, hogy menedéket kapjanak, Etiópiában pedig kétszáznegyvenen. Az újonnan érkezettek 30 százaléka súlyosan alultáplált. A legtöbben akkor veszik rá magukat lakóhelyeik elhagyására, amikor már állataik is elpusztultak, s körülöttük minden élelemforrás kimerült.
Györe Adrienn