Bizonytalan az amerikai védelmi kiadások sorsa

Carl Levin és John McCain az Szenátusi Fegyveres Szolgálatok Bizottsága két elnöke sem tudta megmondani, hogy a most megszületett adósságcsökkentő csomag milyen konkrét lefaragásokhoz vezet majd a védelmi kiadásokban. A Fehér Ház augusztus 1-én közzétett nyilatkozata szerint tíz év alatt 350 milliárd dollárral kell csökkenteni a védelmi kiadásokat. A konkrét intézkedések előtt pedig felülvizsgálják az USA misszióit, képességeit és nemzetközi szerepvállalását.

Úgy tűnik azonban, hogy ez csak egy durva becslés volt. A Kongresszusban megszületett megállapodás szövege ugyanis semmilyen konkrétumot nem tartalmaz a védelmi kiadásokról. A törvényjavaslatban mindössze annyi olvasható, hogy a maximalizálják a biztonsági kiadásokat. A Fehér Ház olvasatában a biztonság igen tág kategória: ide tartozik a Pentagon, a Külügyminisztérium, a USAID, a titkosszolgálatok, a Belbiztonsági Minisztérium, a Nemzeti Nukleáris Biztonsági Szolgálat és a USA Veteránügyi Minisztériuma is.

Ezt igyekszik kihasználni a konzervatív republikánus képviselők egy csoportja, akik a soron következő kongresszusi vitákban a szűkebb értelemben vett védelmi kiadások megmentéséért fognak síkra szállni. Levin azt is elmondta, hogy a biztonsági kiadások befagyasztása csak az első két évre vonatkozik, olvasható a Foreign Policy Magazine Online cikkében. Hogy pontosan milyen tételeket fognak csökkenteni és hogy mennyivel, egy több lépcsős törvényhozási  döntéssorozat eredménye lesz, és nem valószínű, hogy szeptember 30. előtt létrejön.

Dévai Dóra

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »