Kitekintő.hu

Drogkereskedők támadhatnak a brazil őslakosokra

A brazil állam őslakos ügyekért felelős hivatala attól tart, hogy drogkereskedők támadhatnak egy a külvilágtól elzártan élő, mindössze három éve felfedezett indiántörzsre, miután fegyveresek vették körül a törzs védelmére felállított figyelőállomást – adta hírül a BBC.

A perui határ közelében, Acre államban található őrállomás vezetője, Carlos Lisboa Travassos e-mailen keresztül üzent a helyi médiának. Levelében beszámolt róla, hogy a Xinane folyó partján, a legközelebbi brazil településtől 200 kilométerre fekvő őrállomást három oldalról körbezárták azok, a feltételezések szerint perui fegyveresek, akik valószínűleg az őslakosoknak is otthont adó területen keresztül szeretnének kábítószert csempészni Brazíliába. Más források szerint a betolakodók célja, hogy az erdősségekből irtásterületeket kiszakítva a kokain alapanyagául szolgáló kokacserjéket termesszenek.

Travassos hozzátette, aggodalomra adhat okot az az egyik fegyvereshez tartozó hátizsák is, amelyben egy, szinte bizonyosan az őslakosok által használt, törött nyílvesszőt találtak.

Az érintett indiántörzset, mely eleddig a civilizációtól teljesen elzárva élte hétköznapjait, három évvel ezelőtt fedezték fel, amikor a levegőből sikerült lefotózni a törzs tagjait. 

Az öt fős megfigyelőcsoport egy másik tagja Terri Aquino antropológus elmondta, eddig nem kaptak erősítést sem a rendőrség, sem a hadsereg részéről, ugyanakkor a vidéken élő két másik törzs tagjai csatlakoztak hozzájuk a terület megvédése érdekében.