El Salvador: Kiadatási viták Spanyolországgal

A spanyol nagykövetség előtt tüntettek nyugalmazott katonatisztek, politikusok és helyi lakosok azt követelve, hogy Spanyolország ne járhasson el az 1989-ben hat spanyol jezsuita szerzetes megölésével vádolt kilenc salvadori katonatiszt ügyében.

A tüntetők azt nyilatkozták, „nincs semmi bajunk Spanyolországgal, de nem avatkozhatnak a belügyeinkbe, már nem vagyunk a gyarmatuk”. Kérvényt adták át a nagykövetnek, amelyben arra kérik, országa ne járjon el az ügyben. A vádlottakat védő ügyvéd szerint már csak azért sem lehetséges a kiadatás, mert két korábbi esetben másképpen jártak el.

1980 és 1992 között polgárháború zajlott El Salvadorban, akkor végeztek a hat szerzetessel. A hét salvadori állampolgárságú gyanúsított ellen Spanyolország múlt héten adott ki nemzetközi körözést; akkor önkéntesen egy laktanyában kerestek menedéket. A háborús bűnösök elítélését nehezíti, hogy 1993-ban amnesztiát hirdettek.

Duzs Éva

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »