Koreai szúnyog csíp Olaszországban

Tigris után koreai szúnyogot csapdosnak az olaszok. Az Ázsiából érkezett újabb szúnyogfaj Észak-Olaszországban telepedett le.

A venetói közegészségügyi intézet szakértői Feltre városában egy eddig ismeretlen szúnyogfajra találtak. Így derült ki, hogy a 2007-ben Olaszországban letelepedett tigrisszúnyog „unokatestvére” is megérkezett – ahogyan az itáliai sajtó keresztelte el a latin nevéről koreainak nevezett szúnyogot (aedes koreicus).

A Koreában, Japánban és Oroszország keleti vidékén honos szúnyogról van szó, mely importált növényekkel érkezett Itáliába. „Nincs ebben semmi meglepő. Most augusztusban a dél-amerikai eukaliptuszfákon élő poloskát találtak Róma közelében. A koreai szúnyog első európai példányát 2008-ban Belgiumban osztályozták” – mondta el az olasz sajtónak Roberto Pantaleoni entomológus, szúnyogszakértő. Szerinte nem a felmelegedés, hanem a globalizáció terjeszti a távoli állatfajokat.

Pantaleoni elmondta, hogy a tigrisszúnyoggal szemben a koreai a hűvösebb klímát szereti, ezért inkább Olaszország északi részén telepszik le. Kevésbé agresszív, de nem kevesebb betegséget terjeszt.

Pantaleoni úgy fogalmazott, amióta Kolumbusz Kristóf felfedezte Amerikát összesen három új állat érkezett Olaszországba 1870-ig. Utána viszont az iparosodás, a kereskedelem és a közlekedés fejlődésével annyi „marslakó” érkezett, hogy már nem lehet számon tartani őket.

MTI

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »