Szépen ütötték a piacokat Ázsiában a hajnali kereskedésben, míg a nyersolaj ára meredeken 80 dollár alá esett hordónként, az arany pedig tovább menetelt. A piaci mozgás az áll, hogy egyre jobban félnek a befektetők a világgazdaság lassulásától, elsősorban az Egyesült Államokban. Ami az amerikai piacot illeti, ott a hosszú oldali kötvényhozamok ismét esni kezdtek, ami azt jelzi, hogy a kötvénypiaci szereplők elkezdték beárazni a Q3 bevezetését. A jelenlegi mozgásokból az látszik, hogy olyan 500-600 milliárd dolláros kötvényvásárlást várnak a Fedtől, és egyes szereplők szerint erről már a héten érkezhet bejelentés, hiszen a tavalyi QE2-nek megágyazó Jackson Hole-i konferencia egy éves évfordulója van, és Ben Bernanke ismét itt fog értékelő beszédet mondani a hétvégén. Kötvénykereskedők szerint egyelőre a piaci várakozása inkább irreálisnak tekinthető, a jelenlegi inflációs és makro környezetben aligha van esélye a Fednek egy újabb program indítására, legjobb esetben is verbális támogatást tud csak nyújtani a piacoknak (mint ahogy azt a legutóbbi kamatdöntését követően tette, amikor megígért, hogy 2013-ig nem nyúl az alaprátához). Mindenestre a hozamesés már érzékelhető, a piaci szereplők kezdik magukat bevásárolni az egyébként menedéknek is számító amerikai hosszú állampapírokba (hiába történt két hete az S&P leminősítése). Mi is elsősorban verbális helyzetértékelésre, és némi szóbeli támogatásra számítunk Bernanketól, QE3-al egyelőre valószínűleg kivár a jegybank.