Hagyományos kínai orvoslást tanítanak a SOTE-n

Idén ősszel már második alkalommal indul hagyományos kínai orvoslás képzés a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karán. A program különlegessége, hogy a hallgatók az első négy év során hazánkban, majd az ötödik évben Kínában sajátítják el a hagyományos kínai orvoslás alapjait. A SOTE a Hejlungcsiang (Heilongjiang) Kínai Orvostudományi Egyetemmel együttműködve várja a hallgatókat, akik a kínai felsőoktatási intézmény oklevelét vehetik át a sikeresen zárt utolsó félév után. Az európai orvosi tárgyak (például anatómia, élettan, kórélettan, stb.) mellett tanítanak kínai nyelvet, akupunktúrát és manuálterápiát is. 

2010 őszén indult a program, Európában másodikként Nagy-Britannnia után. A SOTE honlapján olvasható információk szerint a hagyományos kínai orvoslás képzést az Oktatási Hivatal nyilvántartásba vette és folyamatban van magyarországi elismerése is. A hagyományos kínai orvoslás hazai szakemberei évek óta szeretnék elérni a speciális orvoslás törvényi szabályozását, ami biztosíthatná, hogy csak hozzáértők gyógyíthassanak és véget vethetnének a kuruzslók tevékenységének.

Karácsony Szandra

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »