Kiszivárgott felvételen fed fel kémügyeket egy kínai tábornok

Egy kínai tábornok beszél több kényes és a hatóságok által eddig titkolt kémügyről is azon a felvételen, mely kedden szivárgott ki az internetre. A weboldalak többségéről a kínai hatóságok azonnal eltávolították a videót, de továbbra is számos oldalon fellelhetők annak másolatai, illetve részletei. Az esetet máris az általában szűkszavú kínai hadsereg titoktartásának egy kínos kudarcaként értékelik.

Kína továbbra is hallgat a kedden kiszivárgott videofelvétel ügyében, melyen egy kínai tábornok egy márciusi rendezvényen őszinte megjegyzéseket tesz több kényes kémkedési üggyel  kapcsolatban  – számolt be a CNN. Az ázsiai hatalom vezetői többnyire nem hozzák nyilvánosságra a hasonló eseteket, nagy valószínűséggel a most napvilágra került részletek is bosszúságot okoznak a számukra. A pártvezetés mellett az ügyben érintetté vált intézmények is a hallgatás mellett döntöttek: az AP hírügynökség a felvétellel kapcsolatos kérdéseire a kínai Védelmi Minisztérium nem reagált, ahogy az az egyetem is elzárkózott a válaszadástól, ahol a felvétel készült; míg az állami média nem is tett említést az esetről.

Az internetre felkerült videón Csin Ji-nan (Jin Yinan) tábornok a pekingi Nemzetvédelmi Egyetemen tartott előadása látható, mely során a tiszt a közelmúlt titkos kémügyei közül nyolcat fedett fel közönségének. Bár ezek közül néhány esetről korábban már beszámoltak, illetve néhány részletet megjelentettek, voltak olyanok is – elsősorban a hadsereget érintők – melyek teljesen titkosak voltak. A videón Csin először arról panaszkodik, hogy a Kínai Kommunista Párt (KKP) számtalan tagja „romlottá vált” és titkokat adott el a külföldi országoknak, majd ezt követen konkrét esetek ismertetésébe kezd.

Magas rangú tisztviselők kémügyeiről beszélt

Beszél többek között a szöuli kínai nagykövetről, Li Pinről (Li Bin), akit korrupció vádjával hét év börtönre ítélték a kínai hatóságok. „A rendőrök elfogták a nagykövetet, de csak gazdasági bűncselekménnyel vádolták meg, mert túlságosan is zavarban voltak, hogy felfedjék a valódi igazságtalanságot”. Csin elmondása szerint ugyanis Li valójában bizalmas anyagokat adott át Dél-Koreának, melyek kompromittálták Kínát az észak-koreai nukleáris leszerelésekről folytatott megbeszéléseket illetően. „Mégis milyen nemzet nagykövete szolgál egy másik ország kémeként?” – teszi fel a költői kérdést.

Hasonló módon osztja ki Kína atomenergia-programjának korábbi vezetőjét, Kang Zsi-hszint (Kang Rixin) is, akit tavaly novemberben ítéltek életfogytiglani börtönbüntetésre korrupció miatt. Csin szerint Kang a polgári nukleáris program titkaival „házalt” egy meg nem nevezett külföldi országnál, az esetet azonban túl érzékenynek tartották ahhoz, hogy felhozzák a bíróságon. Kang tagja volt a KKP Központi Bizottságának, valamint a fegyelmi karnak. Ő volt az egyik legmagasabb rangú tisztviselő, aki valaha is részt vett kémkedésben, letartóztatása épp ezért nagy megrázkódtatás a párt vezetésének. „A pártközpont rendkívül ideges volt. Teljes vizsgálatot rendeltek el és nem kíméltek senkit” – folytatja a tiszt.

Előadásában Tung Ta-ningot (Tong Daning) is megemlíti, aki a kínai társadalombiztosítási alapokért felelős hivatalban dolgozott egészen addig, míg 2006-ban ki nem végezték a rivális Tajvannak való kémkedés vádjával. A katonai vezető beszámolója szerint Tung a kínai valutarendszerről szolgáltatott féltett információkat a szigetország vezetőinek, mely így lehetővé tette számukra, hogy elkerüljék az árfolyamváltozás miatti hatalmas veszteségeket. Csin megemlít egy másik magas rangú tisztviselőt is, aki szintén „kémkedett – csakúgy mint apja tette egy nemzedékkel korábban –, bár az apja még a kommunistáknak kémkedett, nem ellenük”.

A katonai vezetést sem kímélte

A katonai személyzetről is szivárogtak ki részletek, Csin beszél a Védelmi Minisztérium külügyi hivatalának egykori ezredeséről, Hszü Csün-pingről (Xu Junping) is, aki még 2000-ben disszidált az Egyesült Államokba, bár ez nem járt műszaki-technológiai titkok elvesztésével. Ehelyett Hszü továbbította az amerikaiaknak a kínai katonai vezetés tagjainak személyiségéről, hozzáállásáról és szokásairól hosszú évek alatt összegyűjtött információit.

Egy másik katonai vezetőt, Vang Csing-csien (Wang Qingqian) ezredest, a tokiói kínai nagykövetség katonai összekötőjeként szolgáló tisztet Japánnak való hírszerzés miatt fogták el. Vang bepoloskázta a kínai nagykövet és a katonai attasé irodáit és rendszeresen kinyitotta az intézmény ablakait, lehetővé téve a betekintést a japán kameráknak. Az ezredest 2007-ben állították hadbíróság elé, ahol katonai titkok felfedésével vádolták, de a kiszabott halálos ítéletet végül felfüggesztették – derült ki a japán média tudósításából, mivel az ügyről Kínában nem számoltak be. 

Egyetemi előadóból a világhálóig

Az eredeti hallgatóságot a pekingi egyetem diákjai alkották; a két és fél órás előadás középpontjában a kommunista párt küzdelmeinek köszönhető kínai felemelkedés és a legújabb teljesítmények álltak. A végére beiktatott „kém-beszédet” kétségtelenül azzal a figyelmeztető szándékkal tartotta Csin, hogy kedvét szegje az árulóknak, mégis – nem meglepő módon – ezt a tíz percet ragadták ki kontextusából és tették közzé. Ez a nyilvánosságra került tízperces részlet pedig úgy tűnik, hogy egy hivatalos felvétel része, nem pedig egy, a közönség soraiban helyet foglaló személy filmezése, így egyelőre kérdés, hogy ki készítette és miért publikálta azt – tájékoztat a felvétel eredetéről a tajvani Taipei Times.

A videó a kínai weboldalakon tűnt fel először, de később a Google tulajdonában lévő Youtube videómegosztó portálon is megjelent. Bár a legtöbb kínai oldalról azonnal eltüntették továbbra is megtalálható a világhálón, többek között a kínai mikroblog oldalon, a Sino Weibo is, de utóbbiról is csak idő kérdése, mikor tűnik el a felvétel.

Tusor Anita

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »