Egyre nagyobb a társadalmi elégedetlenség Kenyában. A lakosság áramellátása katasztrofális helyzetbe került, a növekvő infláció pedig jelentősen megnehezíti a lakosság mindennapi megélhetését.
Tömeges felháborodást váltott ki Kenyában, hogy az áramszolgáltatók már hetek óta nem képesek megfelelő szolgáltatást nyújtani a fogyasztóknak. Egyre gyakoribbak a rendszeres áramkimaradások, emellett a szolgáltatási díjak is a duplájára emelkedtek az elmúlt két esztendőben. Az ellátás színvonala úgy leromlott, hogy némely ipari fogyasztó esetében napi több órás korlátozást kellett bevezetni, amely tovább gyengíti az ország amúgy sem fényes gazdaságát.
Leszálló gazdaság és korrupció
A társadalom egészét mélyen érinti, hogy Kenya gazdasága igencsak leszálló ágban van. Az augusztusban mért infláció elérte a 16 százalékot, így a megélhetési költségek is jócskán megemelkedtek, amit egy átlag kenyai már egyszerűen nem tud megfizetni. A feszültség kézzel fogható az országban, a múlt héten mintegy 200 ezer tanár vonult ki az utcára magasabb béreket és jobb munkakörülményeket követelve és sokak szerint ez még csak a kezdet.
Mindeközben Patrick Lumumba, a Kenyai Korrupcióellenes Bizottság (Kenya Anti Corruption Comission – KACC) elbocsátott vezetője felhívta a lakosságot, hogy vonuljon ki az utcára és forradalommal vessen véget az országban uralkodó állapotoknak. Szerinte gyökeres változtatásokra van szükség Kenyában, amit csak egy radikális forradalommal lehet elérni. Lumumba meggyőződése, hogy menesztésére is azért került sor, mert nyomozást indított sok magas rangú politikus ellen.
A kormányzat próbál úrrá lenni a helyzeten, Mwai Kibaki elnök kijelentette, hogy az ország vezetése semmilyen korrupciót nem tűr el, sőt szorgalmazta a korrupciós bűncselekményekért kiszabható büntetések szigorítását is. A parlament pedig felállított egy eseti bizottságot, amelynek az a feladata, hogy derítse ki a megélhetési költségek drasztikus emelkedésének okát és dolgozza ki az erre vonatkozó megoldást.
A gazdaság élénkítése és a korrupció visszaszorítása mindenképp kulcsfontosságú kampánykérdés lesz a jövőre esedékes választásokon, hiszen a jelenlegi kormányzat nem nagyon váltotta be egykori választási ígéreteit. A kérdés már csak az, hogy az emberek elégedetlensége nem okoz-e hamarabb meglepetést az ország vezetésének?