Felrobbant egy szivárgó olajvezeték Nairobiban, Kenya fővárosában, lángoló pokollá változtatva egy közeli nyomornegyedet. Legalább 61 ember életét vesztette, 112 sebesültet a nairobi központi kórházba szállítottak, az áldozatok száma azonban emelkedhet.
A detonáció következtében felcsapó 300 méter sugarú lángok emberek tucatjait hamvasztották el pillanatok alatt, számos kunyhó porig égett. A lángoló áldozatok a közeli – szennyvízzel teli – folyóba vetették magukat, hogy így oltsák el a saját testükön égő tüzet. Szemtanúk elmondása szerint sokakon ez sem segített, így a vízen most is több holttest lebeg, míg a parton elszenesedett csontok hevernek.
Az áldozatok számát növelte, hogy sok kunyhó épp a folyó mentén épült, valamint, hogy a szivárgás terjedő hírére tömegek igyekeztek a vezetékhez, hogy feltöltve vödreiket „megcsapolják” azt. Raila Odinga miniszterelnök szörnyű tragédiáról és megfelelő kivizsgálásról beszélt, kijelentette továbbá, hogy a kormány kártérítést fizet a szeretteiket elveszítő hozzátartozóknak.
Szeghalmi Zsolt