Húsz év siralomház után végezték ki Troy Davist

Véget ért a 20 éve halálra ítélt Troy Davis ügye. Kegyelmi kérvényét elutasították, szerdán este végrehajtották az ítéletet emberi jogi aktivisták felháborodása ellenére is.

„A tárgyalás jogi szempontból egyértelműen a győzelmünket hozta. Minden bizonnyal megnyertük az ügyet a bíróság előtt, azonban elvesztettük a televíziónézők előtt.”-nyilatkozta Spencer Lawton Chatham megye korábbi főügyésze. A CNN-nek adott interjújából kiderül, hogy véleménye szerint kétségtelen volt Davis bűnössége, mindemellett elfogadhatatlannak tartja, hogy többek között a pápa egy állam jogi ügyeiben állást foglal. „Ez történik, ha egy eset túl nagy nyilvánosságot kap és médiakampány indul.”-válaszolt Lawton a CNN riporterének azon mondatára, hogy Jimmy Carter korábbi elnök is Davis felmentését kérte.  

A kivégzés előtti pillanatokban a meggyilkolt Mark MacPhai családjanak Davis azt mondta, hogy nem ő felelős a rendőr haláláért. „Ma este Georgia állam legálisan meggyilkolt egy ártatlan embert. Amit láttam, az tragédia”- mondta Thomas Ruffin Jr., Troy Davis védőügyvédje.     

Troy Anthony Davist méreginjekció általi halálbüntetésre ítélte a bíróság, amelyet a georgiai Jackson Állami Börtönben hajtotak végre szerdán este. Az Amnesty International felháborodásának adott hangot és világszerte megmozdulásokat hírdettek. A szervezet hivatalos közleményében felhívja a figyelmet arra, hogy több mint 1200 főt végeztek ki az USA-ban 1977 óta és az emberi jogok területén elért eredmények jelentős visszalépéseként értelmezi a bíróság döntését.

Bakos Dániel

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »