„Teljesen fennhatóságunk alatt tartjuk Szabha városát” – mondta a BBC-nek Abdelmadzsid Szeif Ennászr, a Nemzeti Átmeneti Tanács hivatalnoka, miután a hét elején a lázadó seregek bevették a több hónapja ellenálló települést.
Szabha, mely a maga közel 100 ezer fős lakosságával az egyik legnagyobb sivatagi város Líbiában, nemcsak azért fontos, mert jelentős katonai bázis, hanem mert ez az egyetlen út dél felé. Így a város elfoglalásával, a Niger felé tartó útvonalakat mostantól az lázadó csapatok tartják a fennhatóságuk alatt megakadályozván, hogy az egyes kadhafi párti miniszterek, katonák és egyéb támogatók elhagyják az országot. (Tunézia felé is megpróbálta már elhagyni több miniszter is az Líbiátt, de a tunéziai hatóságok rendszerint elfogták a menekülőket, köztük az egykori miniszterelnököt is, Al-Baghdadi Al-Mahmudit).
Ezzel szemben Ben Walid és Szirte városa továbbra is kitart és kemény ellenállást tanúsít. Egyes feltételezések szerint a két városban fontos személyiségeknek kell tartózkodniuk, mivel az ellenálló egységek az öngyilkos küldetésektől sem riadnak vissza. „száz százalékosan biztos vagyok benne, hogy Szirte városában egy nagyon fontos ember tartózkodhat, vagy maga Kadhafi vagy egyik fia, mert a katonák az öngyilkosságtól sem riadnak vissza” – mondta a Kadhafi-ellenes erők egyik harcosa az Al Jazeera hírtelevíziónak. Sokáig természetesen azt hitték, hogy Szabhában is prominens személyiségeket őriznek, de amint a bevonuló csapatok megerősítették, nem találtak ott senkit.
Az ország eközben kezdi visszanyerni diplomáciai kapcsolatait, melyet nemcsak az mutat, hogy újra visszatértek a különböző országok nagykövetei, így pl. az amerikai külképviseletre is felkerült a nemzeti szín lobogó, hanem, hogy Mahmud Dzsibril ideiglenes miniszterelnököt fogadták New Yorkban az ENSZ Közgyűlésén. Ez jelzi, hogy a nemzetközi közösség ténylegesen elismeri, mint hivatalos tárgyaló partnert az Nemzeti Átmeneti Tanácsot. A Közgyűlés előtt Dzsibril kijelentette, hogy a következő 10 napon belül várhatóan megnevezi az új kormányzatot.