Váratlanul hazatért Jemen elnöke

Szeptember 23-án, a reggeli órákban visszatért hazájába Ali Abdullah Száleh, Jemen elnöke. Száleh több mint három hónapot töltött Szaúd-Arábiában, ezen idő egy részét kórházban, miután június elején megsebesítették egy ellene elkövetett merényletben. Az elmúlt időszakban már többször beharangozták az elnök visszatértét, azonban konkrétumot sosem közöltek a nyilvánossággal. A mai hazatérés teljes titokban történt. Az elnök a szanaai katonai reptérre érkezett, az ide vezető utat pedig teljesen lezárták.

Jemenben még mindig tartanak a tavasszal kezdődött tüntetések. A főváros lakossága továbbra is megosztott: az emberek egy része támogatja az országot három évtizede irányító elnököt, másik része azonban Mubarak példájához hasonlóan szeretné lemondatni Szálehet. Szanaában jelenleg is fegyveres összecsapások folynak, ezek intenzitása pedig csak nőtt, miután bejelentették, hogy újra Jemenben tartózkodik az elnök. A tüntetők attól tartanak, hogy ezzel a lépéssel Száleh „bekeményit”, és még erőszakosabb eszközökhöz fog folyamodni hatalmának megtartásához. Bár korábban már tett utalásokat reformokra, az Öböl-menti Együttműködési Tanács rendezési javaslatát még mindig nem hajlandó elfogadni.

Lorencsics Emese

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »