Az Egyesült Államok elnöke, Barack Obama hétfőn a Kongresszus elé terjesztette a Kolumbiával, Panamával és Dél-Koreával korábban megkötött, egyelőre még ratifikációra váró szabadkereskedelmi megállapodásokat. Az amerikai elnök egyúttal arra kérte a Kongresszust, hogy késedelem nélkül fogadják el az egyezményt.
Juan Manuel Santos kolumbiai elnök szerint a szabadkereskedelmi megállapodás ratifikációja megerősítést jelentene országa számára, hogy az USA elismeri pozitív előrelépéseiket és az emberi jogok, a szakszervezeti tagok jogai érvényesülésének biztosításában.
Santos hálás, mert a megegyezés létrejötte gazdasági növekedést és új munkahelyek megteremtését prognosztizálja és pont ez a két alapja a kolumbiai kormányzat programjának – mondta az elnök. Egyúttal kérte mind a demokratákat, mind a republikánusokat – akikkel szerinte nagyon jó kapcsolataik vannak – hogy minél előbb ratifikálják, hiszen az egyezmény gyors elfogadásával az Egyesült Államok és Kolumbia közötti kapcsolatok így annál hamarabb erősödnek majd.
A két ország megegyezése nem új keletű, hiszen a szándék már 2006-ban megfogalmazódott, a szabadkereskedelmi megállapodást már akkor aláírták, de a Kongresszus megakasztotta a ratifikációs folyamatot, mondván, hogy Kolumbiának nagyobb elkötelezettséget kell tanúsítania a szakszervezetek védelme érdekében és biztosítania kell az emberi jogok sérthetetlenségét.
A szabadkereskedelmi megállapodás megnyitja az Egyesült Államok piacát a kolumbiai áruk és kereskedők előtt. Azt a piacot, amely óriási lehetőségeket rejt, hiszen a világon a javak és szolgáltatások tekintetében a legnagyobb és több mint 300 millió ember alkotja fejenként évi 47 400 dolláros bevétellel. A tavalyi év során Kolumbia exportjának 43 százaléka irányult az Egyesült Államok felé, összesen majdnem 17 milliárd dollár értékben, erősítette meg a kolumbiai Kereskedelmi, Ipari és Turisztikai Minisztérium.
Kolumbia mellett természetesen maga az Egyesült Államok is jól jár egy ilyen szabadkereskedelmi megállapodással, mivel az amerikai cégek és vállalkozásoknak ad lendületet, hogy a kölcsönösség értelmében fokozottabb mértékben léphetnek be a kolumbiai, panamai és dél-koreai piacokra. Támogatói szerint egy ilyen megállapodás mintegy 12 millió dollárral is növelheti az amerikai exportot. Obama kifejtette, hogy a cégek mellett „ezek a megállapodások támogatják azon munkások és munkahelyek százezreit, akik „Made in America” bélyeggel ellátott termékeket gyártanak”.
A gazdasági vonatkozáson túl az amerikai elnök megjegyezte, hogy a megállapodás elfogadása történelmi fejlődés lesz Kolumbia és az Egyesült Államok kapcsolatában, hiszen az andokbéli ország az Egyesült Államok legfőbb stratégiai partnere a régióban. Így bástyája lehet a gazdasági növekedésnek és a demokrácia megerősödésének. Az amerikai partnerség segíthet továbbá az illegális kábítószer-ültetvények felszámolásában, amely további derűs gazdasági kilátásokat generálhat.