Elérhető-e a nemek közötti egyenlőség Afrikában?

A Világbank tanulmánya szerint a szubszaharai övezet Észak-Afrikával és a Közel-Kelettel karöltve a világon a második legrosszabb mutatókkal rendelkezik, ami a társadalmi nemi különbségeket és a nők társadalomban elfoglalt helyét illeti. Ezen okból kifolyólag a Millenniumi Fejlesztési Célok (MDG) kidolgozásánál kiemelt figyelmet kapott a gender témaköre és a nemek közötti egyenlőség megvalósítása. Az MDG-kről szóló cikksorozatunk harmadik részében ezt a témát járjuk körül.

Három fő célkitűzés

A 2000-ben elfogadott irányelvek ezen fejezete három fő kérdéskörre koncentrálódik:

• 2015-re egyenlő lehetőségeket biztosítani a lányok és a fiúk iskoláztatására;
• elősegíteni a nők nem mezőgazdasági munkavállalását;
• és növelni a nők által betöltött parlamenti helyek számának arányát az egyes országokban. 

Belátható, hogy éppen a tradicionális gondolkodásmód, a társadalmi szerepek repetitív volta okán teljeskörű sikereket elérni néhány év leforgása alatt szinte lehetetlen. A berögzült szokások és a mindennapokat társadalmilag, politikailag és gazdaságilag átszövő nézetek csak fokozatosan változtathatóak meg. Sokan támadják emiatt az MDG ütemezését, mondván, tizenöt év alatt mindössze elindítani lehet egy folyamatot, jelentős eredmények azonban nem várhatóak másfél évtized leforgása alatt.

A Millenniumi Fejlesztési Célok mégis jelentős előrelépést jelentenek abból a szempontból, hogy felkarolták a női esélyegyenlőség témakörét, és elérték, hogy ez utóbbi ne váljon láthatatlan tényezővé a programban. Összességében elmondható, hogy a nők gazdasági, társadalmi és politikai helyzetbe hozása nélkül nem érhetőek el az MDG törekvései. Mindehhez természetesen szükséges, hogy az adott ország vezetése és általánosságban véve a lakossága is egyetértsen a kitűzött célokkal, amelyeket aztán az országgal közösen, igényei és lehetőségei szerint adaptálva kívánatos végrehajtani. Szakértők egybehangzó véleménye szerint a nők nagyarányú munkavállalása nem kevesebbet hozhatna a világ számára, mint a szegénység felszámolását.

Célok, amelyek közelebb visznek az esélyegyenlőséghez

Az MDG keretein belül számos, a nők társadalmi egyenlőségét elősegítő pontot fogalmaztak meg, amelyek közül az oktatás kiemelt helyen szerepel. Afrikában napjainkban a lányok 40  százaléka nem részesül még alapvető oktatásban sem, amely hiányában mindennemű képesítés nélkül, írástudatlanul kerülnek ki a munkaerőpiacra. Számukra általában mezőgazdasági vagy házimunka, bizonyos esetekben mikrovállalkozások alapítása kínálnak munkalehetőséget. Ezen foglalkoztatási formák egyáltalán nem, vagy csak kevés jövedelmet hoznak a család számára. Nem ritka az sem, hogy korai házassággal kívánnak bizonyos mértékű önállóságot biztosítani a szülők lányaik számára.

Nem elég azonban az alapfokú oktatás széleskörű elterjesztése. Szakértők felhívják a figyelmet arra, hogy a tényleges előrelépéshez újra kell gondolni a képzések tartalmát és megfelelő számú helyet kell biztosítani mindkét nem számára a középfokú oktatási intézményekben is.

Az utóbbi törekvéshez kapcsolódik egy átfogó szociális háló és egészségügy kiépítése. Ezen intézményrendszer keretén belül biztosíthatnának olyan felvilágosító órákat, amelyek védekezésről, egészségügyről és olyan betegségekről tájékoztatnák a gyermekeket, mint a malária vagy a HIV/AIDS vírus. Ezen kívül pedig a családtervezéshez szükséges tanácsadások, az abortuszok megfelelő orvosi elvégzése – azon országokban, ahol engedélyezett –, az anyák egészségére fordított kiemelt figyelem, az újszülöttek szakszerű ellátása csupán néhány a tervezett intézkedések közül.

Emellett infrastrukturális fejlesztésekkel igyekeznének elérni, hogy a nők és lányok házimunkára szánt idejét csökkentve iskolába járhassanak, majd fizetett munkát vállalhassanak. Ilyen jellegű fejlesztések közé tartozik az ivóvíz biztosítása a falvakban, mellékhelyiségek kialakítása, az elektromos áram bevezetése vidéken, valamint jobb fűtőértékű anyagok megismertetése és elérhetővé tétele, amely egyben a légszennyezés mérséklését is elősegítené, csökkentve a nők körében rendkívül nagyarányú tüdőt érintő betegségek számát.

A szubszaharai Afrikában, ahol a népesség többsége mezőgazdaságból és nomád állattartásból él, értelemszerűen előtérbe kerül az öröklés és a földhöz jutás kérdése. Annak érdekében, hogy az örökségből a női leszármazottak is kivegyék egyenlő részüket, jogszabályban kell szabályozni az öröklés feltételeit és támogatni kell az örökösök érdekvédelmét – legyen szó nőkről vagy férfiakról.

Az imént felsorolt intézkedések mind a nők munkába állási esélyegyenlőségét és munkapiaci érvényesülési lehetőségeiket kívánják elősegíteni többek között egyenlő bértábla és szociális háló bevezetésével. Mindemellett fontos szerep jut az oktatásnak és a szakmai képzéseknek, amelyek az egyén munkapiaci tőkéjét képezik és növelik az elhelyezkedési lehetőségét.

Cikkünk nem ért véget. Lapozzon!

Általánosságban elmondható, hogy a női munkaerő számára nem kizárólagosan a látszólagos munkanélküliség okoz problémát – amely ténylegesen a háztartással kapcsolatos teendőket és háztáji munkákat takar –, hanem az alulfizetett szakmákban történő nagyarányú elhelyezkedés. 

A problémakör ördögi körre emlékeztető helyzetét jól példázza a mikrohitelek esete. Afrikában a nők átlagosan alacsonyabban képzettek, mint a férfiak, és kisebb vagy semmilyen jövedelemmel nem rendelkeznek. Mindezen tényezők ahhoz vezetnek, hogy hitelképességük tetemesen alulmarad a férfiakéval szemben. Ez utóbbi tény megakadályozza számukra saját vállalkozás indítását vagy földvásárlási szándékukat, megfosztva őket az önálló, illetve a jobb kereseti lehetőségtől, még inkább betagozva a társadalmi nemek közötti egyenlőtlenségeket.

Megfelelő érdekképviselet hiányában könnyen visszájára fordulhatnak az eredetileg segítő szándékú programok, a női munkaerő nagyobb arányú kihasználásához, a jelenlegi társadalmi nemi különbségek betokosodásához vezetve. Ennek elkerülése végett növelni kell a női politikusok számát mind a helyi életben, mind a parlamentben, amelyhez az egyik lehetséges utat a kvótarendszer vagy a nőknek fenntartott politikai helyek jelentik.

Ebben egyébként van követendő példa a kontinensen: míg világszerte csupán 10 százalékot ér el a női képviselők száma, addig Rwandában a választásokat követően 58 százalékra nőtt a nők aránya a parlamentben és 35 százalékos képviseletet értek el a szenátusban. Ezen nagyarányú női politikai részvétel részben a népirtás után bevezetett kvótarendszernek köszönhető.

Pozitív példaként említhetjük az elmúlt héten Nobel-díjjal kitüntetett libériai elnökasszonyt, Ellen Johnson-Sirleaf-et is, a kontinens első szabadon választott női államfőjét, a vele együtt díjazott, szintén libériai Leymah Gbowee békeaktivistát vagy a szintén Nobel-díjjal kitüntetett Wangari Maathai kenyai aktivistát. Afrika történetében szétnézve számos kiemelkedő jelentőségű női alakot találunk.

Említésre méltóak azok a kezdeményezések, amelyek a nők munkavállalását kívánják elősegíteni. Ilyen kezdeményezés például a ghánai Transport and Trade for Market Women, amely olyan közös szállítási formát tesz lehetővé a terményeiket piacon áruló nők számára, amellyel időt és pénzt takarítanak meg.   

Végezetül, a társadalmi nemek közötti egyenlőség elérése érdekében meg kell vizsgálni, milyen specifikus erőszakformák irányulnak nők, illetve férfiak ellen és ezeket vissza kell szorítani jogalkotással, megelőzéssel, oktatással, áldozatokat ellátó egészségügyi hálózattal. A nők ellen elkövetett erőszaknak számos formája ismert, a családon belül elkövetett erőszakon keresztül, a munkahelyi zaklatáson át a megalázásig, a megerőszakolásig vagy a nemi szervek rituális megcsonkításáig. Mindaddig, amíg nem garantált a megfelelő biztonsága a nőknek és a gyermekeknek, iskoláztatásuk háttérbe fog szorulni és a nők is valószínűbben maradnak lakhelyük közelében, leszűkítve munkavállalás lehetsőségüket.

A társadalmi nemeken nyugvó szemléletmód sikeres alkalmazásához mindenekelőtt fel kell ismerni a nők és férfiak közötti különbségeket, illetve azt a tényt, hogy a nők is rendkívül heterogén csoportot alkotnak. Ennek segítségével könnyebben azonosíthatják a szakemberek az egyes kultúrákra és társadalmakra jellemző berendezkedéseket, hatékonyabban adaptált intézkedéseket hozva.

A már meglévő társadalmi berendezkedés és szokások között javítani a nők helyzetét az első lépést jelenti az egyenlőség felé vezető úton. Amennyiben ez a folyamat a meglévő egyenlőtlenségért felelős szokások és sztereotípiák megértésével és átalakításával jár együtt, úgy a tényleges nemek közötti egyenlő bánásmód és szerepvállalás is elérhető célként tűnik fel. Mindez egyben, noha erre nem térnek ki az MDG-s célok, az úgynevezett másság elfogadásához is előrelépést jelent.

Ne felejtsük azonban, hogy igazán sikeres akkor lehet egy esélyegyenlőséget célzó program, ha először is átültetődik a gyakorlatba és nem pusztán tervezet marad, ha lehetővé teszi mindkét nem számára az aktív részvételt, és ha meghallgatja a nők álláspontját, akikről eddig túl sokszor esett úgy szó, hogy őket magukat nem hallották meg.