Fegyvereket találtak egy burundi egyetemistánál

A rendőrség egy informátor segítségével fogta el az egyik bujumburai egyetem hallgatóját, aki a gyanú szerint kapcsolatban áll az egykori lázadó szervezet, a Nemzeti Felszabadítás Mozgalommal (FNL). Az akcióban egy diák meghalt.

A hivatalos közlés szerint az akció a következőképp zajlott: mikor a rendőrség elkezdte a benyomulást az épületbe, több diák útjukat állta, így az egyenruhások könnygránátokat lőttek közéjük. Azonban az egyik diák túl sok gázt lélegzett be és megfulladt. Ezután a fegyveresek könnyedén jutottak el a gyanúsított szobájába, ahol négy kézigránátot, három pár katonai csizmát és három teljes rendőrségi egyenruhát találtak, valamint dokumentumokat, melyek bizonyítják, hogy a diák kapcsolatban áll az FNL-lel, valamint egy másik ellenzéki párttal, a Szolidaritásért és Demokráciáért Mozgalommal (MSD). Az FNL és az MSD vezetője egyaránt száműzetésben él, és a burundi titkosrendőrség szernt mindkét szervezetnek köze lehetett a korábbi, 36 halálos áldozatot követelő támadáshoz, amit egy bár ellen hajtottak végre.

A polgárháború 2009-es lezárása óta viszonylag nyugalomban éltek a burundiak, azonban a tavalyi, vitatott választások óta ismét megjelent a civilek és katonák ellen elkövetett erőszak. A szakértők attól tartanak, hogy az ismétlődő támadások arra utalnak, hogy az ellenzék újabb lázadást fog indítani, ami ismét polgárháborúba taszíthatná az országot. Az elemzők szerint ezért az elnöknek, Pierre Nkurunzizának tárgyalóasztalhoz ülne a száműzött vezetőkkel, azonban erre még várni kell.

Weszprémy Gábor

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »