Brazília után most Mexikón a sor, hogy otthont adjon az 2011. évi Pánamerikai Játékoknak. Azonban komoly kihívást jelent az október 14-én kezdődött verseny biztonságos lebonyolítása. A kormány és a hivatalos szervek együttműködése remélhetőleg minimalizálja a kockázatokat.
Egy ilyen kaliberű rendezvény megvalósítása minden országnak feladná a leckét. Mexikóra ez hatványozottan igaz, hiszen mostanában főként az ott elkövetett bűncselekmények híreivel kerül az újságok címlapjaira.
A versenysorozatot hosszas előkészületi procedúra (hónapokon át tartó egyeztetés a kormánnyal, valamint a szövetségi- és a helyi hatóságokkal) előzte meg. Jelenleg tizenegyezer rendőr védi Guadalajara városát. Első hallásra ez hatalmas gárdának tűnhet, ugyanakkor nem szabad figyelmen kívül hagyni a tényt, hogy közel hatezer versenyző méri össze erejét mintegy harminchat sportágban, különböző helyszíneken. Ezek a versenyszámok hatalmas embertömeget, nézők ezreit vonzza a lelátókra. A beáramló embereket a rendőri erőkön kívül 650 CCTV kamera figyeli.
Az esetleges incidensek elkerülése érdekében páncélozott gépjárműveket és Blackhawk helikoptereket is bevetnek a veszélyesebb zónákban.
Amennyiben a kormány erőfeszítéseit siker koronázza, komoly presztízst teremthet az országnak. José Ramón Salinas – a szövetségi rendőrség szóvivője állítja, hogy nincs ok az aggodalomra, nem fenyegeti erőszak a rendezvényt. Ennek ellenére az amerikaiak nem hajlandóak tisztjeiket az éjszakai órákban a veszélyeztetett zónák területére engedni. Salinas a BBC-nek adott interjú keretében kiemelte, hogy létrehoztak egy irányító központot, melynek célja a hatékony együttműködés megvalósításának ellenőrzése. Elemzők szerint is alaptalan a félelem, melynek két oka van: a precíz előkészületek minimalizálták a biztonsági kockázatot és az erőszak forrását a drogkartellek közötti összetűzéseket tekintik, amely független a versenytől.
Vandlik Mária